Megtalálták a megoldást az elhízásra?

Kutatók a zsírszövet sejtjeinek újraprogramozásával olyan sejteket állítottak elő, amely megoldást nyújthat az elhízás kezelésére.

Az emberben, akárcsak a többi emlősben sok sárga, és jóval kevesebb barna zsírszövet van. A sárga zsírszövet feladata, hogy energiát raktározzon arra az esetre, amikor a szervezet kevés táplálékhoz jut és éhezik. A barna zsírszövet feladata elsősorban a kalóriafogyasztás, és ezáltal a hőtermelés.

Amikor több kalóriát fogyasztunk el , mint amennyit felhasználunk, akkor sárga zsírszövet épül, aminek következtében túlsúlyosakká, majd elhízottakká válunk. Ha túl sok sárga zsírszövetet növesztettünk, az megzavarja a szervezetünk lebontó folyamatait, inzulinrezisztenciát okoz, illetve szívproblémákhoz vezet.

Az elhízás évekkel rövidíti meg az életet, és jó néhány betegségben eltöltött évet is jelent. Vajon hány évvel élnek rövidebb ideig a túlsúlyosak? Kattintson ide és kiderül! A tudósok most azzal kísérleteznek, hogy a sárga zsírsejteket barna zsírszövetté alakítsák, és ezáltal kezeljék az elhízást. Erre az egyik lehetőség a sárga zsírsejtek genetikai újraprogramozása barna zsírsejtekké. Dán tudósok éppen ezt vitték végbe sikerrel a közelmúltban; eredményeikről a Genes and Development című szaklapban közöltek tanulmányt - olvasható a Medical News Today honlapján.

A genetikai áthangolással könnyebb a zsírégetés

A tudósok genetikailag átprogramozták a sárga zsírsejteket, hogy úgy működjenek, ahogyan a barna zsírsejtek. Az új sejttípust angolul brite-nak nevezték el, ami az angol white 'fehér' és brown 'barna' szavak összevonásával jött létre. (A magyarul elterjedten sárgának nevezett zsírszövetet angolul fehérnek nevezik.) Magyarul az újfajta, genetikailag módosított, sárgából létrehozott barna zsírszövetet bargának lehetne nevezni.

A genetikai módosítás azt eredményezi, hogy az energiaraktározó sárga zsírsejtek helyett energiafogyasztó és hőtermelő barna zsírsejtek jönnek létre. Azaz a szervezet inkább fölhasználja, mintsem elraktározza az energiát. A kutatók azt találták, hogy a genetikai módosítással létrehozott 'barga' zsírsejtek kifejezetten energiafogyasztóak. Azáltal pedig, hogy megtalálták a genomnak azt a részét, amelyet módosítani kell az átalakuláshoz, megtalálták azt a gént is, amely által kódolt fehérje kulcsfontosságú szerepet játszik az energiafelhasználás szabályozásában. Ezt a gént KLF11-nek hívják.

Az eredmények azt is előrevetítik, hogy a jövőben olyan gyógyszereket tudnak fejleszteni, amelyek aktiválják a genomnak az olyan részeit, mint a KLF11, és ezáltal megoldást nyújthatnak a túlsúlyra, illetve az elhízásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!