Megvan a vegyület, amely hatására nem akarunk enni

Elkészült az a vegyület, amelyet elfogyasztva úgy érezhetjük: tele vagyunk.

Az Imperial College London és a University of Glasgow kutatóinak közös projektje a kezdeti tesztek során jól teljesített: aki fogyasztott belőle, az kevesebbet evett és lassabban tudott csak súlyt felszedni magára.

A Gut szakfolyóiratban publikált tanulmányban a kutatók azt írják: a vegyületet rendszeresen kell szedni ahhoz, hogy mérhető hatást tudjunk produkálni. Maga a vegyület nagy mennyiségben egy folyadékban oldódó, nem éppen jó ízű por, a kutatók éppen azon dolgoznak jelenleg, hogy miként lehetne ezt például kenyérbe vagy gyümölcsturmixba a legjobban beledolgozni.

Az új fejlesztés azon proprionát nevű vegyületen alapszik, amely a rostok lebontását követően termelődik a szervezetben és amelynek hatására úgy érezzük: tele vagyunk.

Praktikus kalkulátorunkkal megtudhatja, hogy a különböző országokban milyen méretű ruhákat érdemes választania. Kattintson! A kutatók elmondták: nagy kihívást jelentett megtalálni azt a mechanizmust, amely révén a proprionát a vastagbélbe juttatható, amelynek következtében beindul az étvágyat kontrolláló hormonok termelődése. Ha csak önmagában keverjük az ételekbe, az nem működik, mert a bélrendszer túl hamar dolgozná fel. Így adódott, hogy a csoport egy növényekben előfordulható természetes szénhidráthoz, az inulinhoz kötötte ezt. Ezen kötés révén a proprionát képes áthaladni az emésztőrendszeren, mielőtt a baktériumok leszakítanák az inulinról a vastagbélben.

A proprionát nevű vegyületet rendszeresen kell szedni ahhoz, hogy mérhető hatást tudjon produkálni

A tesztek során jól teljesített az IPE névre elkeresztelt vegyület. Azok például, akik ezt fogyasztották, az elsődleges teszteken 14 százalékkal kevesebbet ettek egy all-you-can-eat büfében. Amikor túlsúlyosoknak adtak IPE-t napi fogyasztásra 24 hétig, a 25 fős tesztcsoportból csupán egy ember hízott többet testsúlyának 3 százalékánál(míg a 24 fős kontrollcsoport egynegyede hízott ennél többet).

Prof. Gary Frost, az Imperial College London kutatója és a tanulmány vezetője elmondta: a felmérések szerint a felnőttek átlag 0,3-0,8 kilót híznak évente és új stratégiákra van szükség ahhoz, hogy ezt el tudjuk kerülni, az IPE pedig ebben segít.

Prof. David Haslam, a brit elhízásügyi társaság, a National Obesity Forum elnöke úgy vélekedett: ha az IPE nem módosítja sem az ízlelési mechanizmusainkat, sem pedig bélrendszerünket , működőképes alternatívaként lehetne használni a jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!