Kiderült, miért vagyunk éhesek akkor is, ha épp ettünk

A kutatók végre kiismerték annak a hormonnak a működését, amelynek hiányában akkor is eszünk, ha már túl vagyunk az étkezésen, túltermelődése esetén pedig akkor sem veszünk magunkhoz ételt, ha órák óta nem ettünk semmit.

Az úgynevezett PYY hormon kulcstényező lehet az evési rendellenességek kezelésében. Szerepének felismerése teret adhat újfajta eljárásoknak, amelyekkel az elhízást próbálják megelőzni vagy visszafordítani. A kutatás igen fontos lehet, hiszen manapság egyre több embert érint az elhízás.

A PYY a bélben termelődik az étel hatására, és jelzi az agynak a jóllakottságot. Akinek sok van ebből a hormonból, nem érzi az éhséget, akinek kevesebb termelődik, az akkor is éhséget érezhet, ha épp túl van egy étkezésen.

A londoni University College és a King's College kutatása során sikerült a résztvevőkbe mesterségesen bejuttatni a hormont, ezután pedig két területen is monitorozták az agyat, hogy kiderítsék, milyen hatásokat indukál a PYY.

A kísérlet azon résztvevői, akiknek magas volt a hormonszintje, még csaknem fél nappal az utolsó étkezésük után is sokkal kevesebbet ettek, mint egyébként szoktak.

A kutatók most azt kezdik vizsgálni, hogyan működik a hormon az anorexiások szervezetében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

A délelőtt lehet a naposabb, majd délután ismét megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!