Így működik a gyomorballon

Ha nagy túlsúlytól szeretnénk megszabadulni, de nem találtuk meg azt a diétát vagy mozgásformát, amellyel tartós eredményt érhetünk el, jó megoldást jelenthet a gyomorballon behelyezése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eljárás után nem szükséges az életmódváltás.

Hogyan működik a gyomorballon, és mire kell figyelni az alkalmazásánál? A kérdésekre Dr. Fuszek Péter , a Duna Medical Center gasztroenterológus szakorvosa válaszol.

Kinek lehet, és kinek nem?

Egyetlen szabállyal 32 kilót fogyhat - olvassa el a részleteket!

A gyomorballon olyan túlsúlyosoknak javasolt, akiknek testtömeg indexe ( BMI ) 30 és 40 között van, és már kipróbáltak több súlycsökkentő módszert is, de nem tudtak fogyni vagy gyorsan visszaszedték a leadott kilókat. A ballon behelyezését csak 18 és 65 év közötti páciensek kérhetik.

A gyomorballon-terápia előtt a fogyni szándékozó páciensnek teljes körű kivizsgáláson kell részt vennie, hogy kiderítsék, van-e olyan egészségügyi problémája, amely befolyásoló tényező lehet az eljárás szempontjából. A gyomor nem alkalmazható súlyos anatómiai eltérés vagy terhesség esetén. Kizáró ok továbbá, ha a páciens 1 éven belül szülni szeretne, vagy volt már korábban gyomor- vagy bélműtétje. Ezekben ez esetekben már fogyási lehetőséget kell keresni.

gyomorballon, fogyás, életmódváltás, gyomorballon behelyezése, testsúlycsökkentés, tartós fogyás,
Életmódváltás nélkül még gyomorballonnal sem garantálható a fogyás. Fotó: Getty Images

Hogyan kerül a gyomorba?

A fogyni vágyókkal a beavatkozás előtt dietetikus és gasztroenterológus foglalkozik. Fontos azonban, hogy az érintettek lelkileg is készen álljanak a beavatkozásra, ezért egy pszichológus is részt vesz a felkészítési folyamatban. A beavatkozás altatásban történik, és nem sokban különbözik egy gyomortükrözéstől. A szilikonalapú ballont nem műtéti eljárás során, gasztroszkóp segítségével helyezik a gyomorba, majd fecskendővel feltöltik 400-700 milliliter megfestett fiziológiás sóoldattal. A ballonbehelyezés éhgyomorra történik, ezért a páciens nem fogyaszthat semmit a beavatkozás napján.

Hogyan működik?

A beavatkozás nem változtatja meg az anatómiai felépítést. A ballon a gyomor kapacitásának csökkentése révén szoktatja rá a pácienst arra, hogy adott időközönként egyen és kis adagokat fogyasszon - ez vezet a fogyáshoz . Fontos azonban betartani a szakember által javasolt diétás szabályokat, valamint savcsökkentőt is szedni kell az orvos utasításai alapján. A ballont 6 vagy 12 hónap után eltávolítják, 1 év alatt viszont akár 15-50 kilogrammos fogyás is elérhető.

Élet a ballon után

Az elért testsúly a ballon kivétele után is fenntartható, de csak akkor, ha a páciens továbbra is tartja a diétát , illetve folytatja a rendszeres mozgást. Életmódváltás nélkül nem garantálható és nem tartható fent a fogyás. A gyomorballonnal eltöltött hónapok alatt viszont az érintettek általában könnyebben átállnak az új életmódra, és megszokják, hogy többször esznek keveset. Emellett az elért sikerek is motiválják őket abban, hogy továbbra is betartsák az egészséges életvitel szabályait.

A fogyás következtében a páciens vérnyomása csökken, laborértékei javulnak, illetve ízületi panaszai is jelentősen mérséklődhetnek a leadott kilók számától függően. Az addig szedett gyógyszerek adagja idővel csökkenthető. Pozitív irányba változik továbbá az általános közérzet, a teljesítő képesség és az életminőség, valamint nőhet a várható élettartam is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!