Egy injekció, és viszlát, sörhas!

Segíthet megszabadulni a sörhastól az a nemrég kifejlesztett gyógyszer, ami a gátolja a zsírsejtek vérellátását. A kísérletek során az injekciós formában beadott szer egy hónap alatt a testzsír 40 százalékától segítette megszabadítani a résztvevőket. Bár a tudósok egyelőre csak majmokon próbálták ki, de biztosak benne, hogy segíthet az emberi pácienseken is.

Az injekciós formában adott szer elpusztítja a zsír vérellátását biztosító ereket, ami a zsírszövet leépülését okozza, ezen kívül pedig étvágycsökkentő hatása is van. A túlevés és mozgáshiány miatt elhízott majmok négy hét alatt súlyuk 11 százalékát adták le a gyógyszer hatására. Emberi léptékben egy elhízás elleni szer akkor hatásos, ha fél év alatt 5 százalékos fogyást eredményez.

"Az állatok az össztestzsír-tömegük 39 százalékától szabadultak meg, és 27 százalékkal lettek vékonyabbak" - olvasható a Science Translational Medicine című szaklap cikkében.

A kísérlet során előfordultak veseproblémák, de az MD Anderson Rákgyógyászati Központ kutatói szerint ezek a mellékhatások kiküszöbölhetők. A tudósok tervei szerint hamarosan túlsúlyos prosztatarákos betegek is kaphatnak a szerből.

Ha a további tesztek során bebizonyosodik, hogy a szer tényleg biztonságos, hamarosan megkezdődhet a kereskedelmi forgalomban való árusítása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!