Az elhízás és az agy kapcsolata

Miért esszük túl magunkat? A probléma egyre nagyobb méreteket ölt, ezért kezdett el brit tudósok egy csoportja az olyan élvezettel járó tevékenységekkel foglalkozni, mint az étkezés és a szexualitás.

Elhízás szexhiány miatt - vagy fordítva?Michael Mosley szerint hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ezek a cselekedetek csak pillanatnyi örömet nyújtanak, azonban ez nem így van. Az ezekről szóló emlékeinket elraktározzuk, és később akár a túléléshez is felhasználhatjuk őket. Hiszen ha nem találnánk bennük élvezetet, nem barátkoznánk, nem élnénk szexuális életet, még csak nem is táplálkoznánk - hogy a kockázatos szexuális viselkedésről ne is beszéljünk. Megszűnnénk homo sapiensnek lenni.

Az élvezet mindenkinek mást jelent, a szakemberek viszont úgy határozzák meg, mint egy rövid távú jutalmat, amit azért kapunk, mert kielégítettük a testünk igényeit. A legalapvetőbb ilyen igény pedig az élelem.

Az agyunk számtalan módon befolyásolja az élelmiszer-bevitelt, a legfontosabb ezek közül a dopamin nevű anyag. Ez jelez, amikor ennünk kell, ezért lehetséges, hogy amikor kísérleti állatok agyában leállították a dopamin termelődését, azok nem vettek több táplálékot magunkhoz, így éhen haltak.

Fontos, hogy felismerjük, mikor van itt az ideje, hogy abbahagyjuk az evést. Ennek vizsgálatához kértek kutatók embereket, hogy egyenek annyi csokoládét, amennyi jólesik, és közben az agyukat orbito-frontal nevű kérgét (OFC) figyelték egy speciális műszer segítségével.

Amikor a résztvevők jelezték, hogy már nem fér beléjük több édesség, az OFC-jük változásnak indult. Ez az volt az a pont, amikor az élvezet már kellemetlenséggé kezdett változni. Az elhízás oka az, hogy az ekkor leadott jelzést nem vesszük figyelembe, ezért fogyasztunk többet, mint szükséges lenne.

Dopamin nem csak étkezéskor, hanem izgalmas feladatok teljesítése után is termelődik. Ez a magyarázata például a bungee-jumping nagy sikerének, főleg a fiatal férfiak körében. Az erre való fogékonyság velünk születik, és aki nem extrém sportokban éli ki magát, gyakran szerencsejáték- vagy drogfüggésben találja meg azt a tevékenységet, amely kellően izgatja az agya ezen központját. Ezért akinek igénye van erre, általában hiába fél, ugrani fog.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.