Végleg búcsúzunk az amalgámtól

Elsősorban az esztétika és kényelem, mintsem a tartósság jelöli ki az utóbbi évek fogtechnikai anyagainak trendjét. A szakemberek egy része ugyan még mindig az aranyötvözetekre esküszik, a betegek inkább a fogfehér színű és könnyen kezelhető cirkónium koronára vágynak.

Talán csak az ipari forradalomhoz mérhető fejlődés indult be a fogtechnika terén az utóbbi évek innovációi hatására. Új lehetőségeket nyitott a gyártási technológiákban a 3D nyomtatás, amely a hasonló elven működő CAD/CAM fréztechnológia kiegészítéseként lehetőséget ad a laboratóriumoknak az önálló és gyors munkára. Jól láthatóan a számítógépes támogatású gyártás irányába mutató törekvések egy újabb lépcsője ez a porral és olvasztott anyagokkal is felhasználóbarát technológia. Mivel az orvosi egyetemen frissen végzett generáció már a digitális rendszerekhez idomított szakértelemmel van felvértezve, a szakma „nagy öregjei” csak nagy sietséggel tudják tartani a lépést velük és a legújabb trendekkel.

Drága, de szép

A fogászatban felhasznált anyagok területén is egymást túllicitálva állnak elő újabb és újabb anyagokkal a cégek, a fogtechnikusok pedig sokszor csak kapkodják a fejüket, hogy mihez nyúljanak - hangsúlyozta Dr. Hegedűs Csaba, a Debreceni Egyetem dékánja a Földvári Imre Nemzetközi Fogtechnikus Kongresszus hétvégi szimpóziumán. A kerámia egy hatalmas anyagcsoport, amely a hétköznapi életünk szinte minden területén megtalálható a porceláncsészéktől a repülőgépek hajtóművéig, de sokoldalú felhasználhatóságát a fogászat is a szolgálatába állította. Jelenleg a cirkónium fogtechnikai alkalmazása forradalmasítja a teljes ipart, amely már hazánkban is felváltotta az eddig használatos anyagokat. Szeretik a fogtechnikusok, mert a cirkónium-oxid ellenálló, magas hajlítószilárdságú, a CAD/CAM technológiával jól formálható anyag.

Az egyetemen frissen végzett fogorvosok már a digitális rendszerekhez idomított szakértelemmel vannak felvértezve

A belőle készült koronák és héjak védik a beteg ínyét, nem okozzák annak visszahúzódását (periimplantitis) vagy gyulladását. Ami viszont még fontosabb, hogy a betegek is szeretik: implantátumok felépítményeként a cirkon kerámia ugyanis természetes hatást kelt, színe az egészséges fogéhoz hasonlatos. Fontos továbbá, hogy a fémallergiában szenvedők számára som okoz gondot ez a porcelánanyag. Az esztétikailag kiemelt fontosságú részeken – főként az elülső, front régióban – már a legtöbb hazai orvos cirkon porcelán koronát, esetleg préskoronát javasol.

Bár egyre látogatottabbak a fogászati magánklinikák, a tavalyi év során az állami rendszerben is közel kétmillió embert kezeltek, összesen 21 millió fogászati beavatkozást elvégezve rajtuk. Persze a cirkónnak is megvannak a maga hátrányai, amelyet a fogorvosnak szintúgy mérlegelni kell az anyag használatakor. Egyik gyengeségét szó szerint a nagy erőssége adja: míg a klasszikus, fémből készült hidak, vagy koronák esetén az eltávolítás viszonylag könnyű, a fogorvos felvágja, egy vésővel alányúlva meglazítja azt, majd leemelik. A cirkónium azonban ezt nem hagyja, baj esetén keresztül kell vágni, megfelelő szinterezés esetén pedig szabályos szikrákat hány a kedves beteg. Tartósság tekintetében sem veszi fel a versenyt a hagyományos aranyötvözetekkel, amely ugyan szinte élethosszig tartó eredményt kínál, a legújabb trendeknek azonban nem fekszik. Hegedűs Csaba szerint a kevésbé esztétika-orientált részeken, például a hátsó rágó területeknél még mindig érdemesebb az aranyötvözetekben gondolkodni. Nem utolsósorban pedig a cirkón ára is megfontolásra késztetheti a szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró pácienseket.

Az amalgám üldözése

Mielőtt fogorvoshoz indulunk nem csak azzal kell tisztában lennünk, melyik rendelőben látnak el bennünket. Jó, ha tudjuk azt is, hogy milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe a társadalombiztosításunk keretére. Részletek! Vele párhuzamosan szerencsére eltűnőfélben van a lassan kétszáz esztendős fogászati múltra visszatekintő amalgám. Egy évtizede szinte még minden orvosi rendelőben ez az ezüstös színű ötvözet került a fogakba, amely elsősorban tartósságának és olcsóságának köszönhette elterjedését, azonban már hosszú ideje gerjeszt vitákat az élettani hatása. Legnagyobb gondot a benne lévő higanytartalom jelent (az ötvözet 50 százalékát folyékony higany adja), amely bizonyos vélekedések szerint folyamatosan oldódik a tömésekből, egyenesen a szervezetünkbe.

Ugyan a Fogorvosok Világszövetsége és az Egészségügyi Világszervezet, a WHO álláspontja szerint is veszélytelenek ezek a tömések, a szájban lévő amalgám pedig a megszilárdulását követően semmilyen módon nem oldódik, Norvégiában és Svédországban már évekkel ezelőtt betiltották a használatát, Olaszországban, Hollandiában, Dániában és Finnországban pedig jelentősen korlátozták a higany fogászati felhasználását. Két évvel ezelőtt szó esett az amalgám egész Európát érintő tilalmáról, azonban a brit egészségbiztosító lobbi sikeresen megfúrta az ezirányú törekvéseket. Elmondható azonban, hogy a legújabb technológiák, anyagok olcsóvá és elterjedtté válásának köszönhetően itthon is egyre kevesebb tömés készül a kétes megítélésű anyag felhasználásával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.