Mégsem szigorítják az idősek ingyenes fogászati ellátását

Egy új törvénytervezet szerint a kormányzat 62 évről 65 évre tolta volna ki azt a korhatárt, amely felett ingyenessé válik a teljes körű állami fogászati alap- és szakellátás. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azonban szombaton azt közölte: érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás.

Frissítés: a családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon – közölte szombaton a KIM. A sajtóközlemény szerint a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény idősekre vonatkozó, biztosított fogászati ellátásáról szóló részét. A tervezet szerint az eddigi jogosulti korhatárt 62 évről 65 évre emelnék fel. Az új jogszabály a teljes körű alapellátásra és szakellátásra vonatkozna.

A KIM több stratégiai partnere azzal kereste meg a tárcát, hogy a kormány a most egyeztetésre bocsátott intézkedést ne vezesse be, mert az mind anyagi, mind népegészségügyi szempontból hátrányosan érintené a hazai idős társadalmat. A tárca egyetért a kéréssel, hogy maradjon érvényben a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás, így a törvényjavaslat korhatárra vonatkozó része tekintetében a hatályos jogszabályi rendelkezéseket változtatás nélkül fent fogja tartani.

Korábban írtuk:

A törvénymódosítási javaslat részben azzal változtatna a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény jelenleg hatályos szövegén, hogy abban a "62 éves" szövegrészt "65 éves" szöveggel váltaná fel – szúrta ki a HVG a kormany.hu oldalra október elsején feltöltött tervezet vonatkozó passzusát. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Nos, mint azt a lap írja, jelenleg 18 éves koráig, illetve nappali tagozatos tanulóként akár később is, mindenki jogosult teljes körű közfinanszírozott fogászati alap- és szakellátásra. Ugyanakkor 18 és 62 éves kor között csak egy szűkebb ellátást lehet ingyenesen igénybe venni: sürgősségi és fogsebészeti ellátást, fogkő-eltávolítást, valamint az ínyelváltozások kezelését. A mostani módosítási javaslat értelmében e felső korhatárt tolnák ki három évvel, így immár csak 65 éves koruk felett válnának ismét jogosulttá a biztosítottak a teljes körű ingyenes ellátásra.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!