Mit ehetünk a fogszuvasodás ellen?

Az elmúlt három évtizedben csökkent a fogszuvasodás (dentális caries) előfordulása a gyermekek, valamint a serdülők körében a legtöbb európai országban, annak ellenére, hogy a cukor átlagos bevitele meglehetősen stagnál. Tehát milyen tényezők a felelősek e pozitív tendenciáért? Úgy tűnik, hogy ez a kedvezőbb szájhigiéniának (több fogmosás, valamint a fogselyem használata) és a fluornak köszönhető.

Fogszuvasodás akkor alakul ki, ha számos tényező egy időben fordul elő. Először is kell lennie egy olyan fognak, amely fogékony a szuvasodásra.

Másodszor, kell lennie egy dentális plakknak, pl. egy baktériumnak, amely a szénhidrátokat lebontva savakat termel, amik rongálják a fogzománcot, és végül szénhidrátnak is jelen kell lennie, amit a baktérium le tud bontani. Ezen túl elegendő időnek is kell lennie a demineralizációra (a fogzománc feloldódása), valamint elégtelen időnek a test természetes védőmechanizusához, ami remineralizálja a fogat és kijavítja a roncsolást.

A tényezők mindegyikére befolyással vannak más tényezők is. Például a fluor segíti a remineralizációt és átalakítja a fog szerkezetét. A végső hatása az, hogy a fog felszíne kevésbé lesz fogékony a szuvasodásra. Az evés gyakorisága is fontos szempont, mivel minél gyakoribb az ételfogyasztás, annál gyakrabban van esélye a baktériumnak a fermentálásra. A nyálnak szerepe van a sav semlegesítésében, a remineralizációhoz szükséges ásványi anyagok biztosításában, valamint segít minél hamarabb eltávolítani az ételt a szájból.

Étrendi tényezők

Az étrendnek, a fogszuvasodás kialakulására vonatkozó hatása nem olyan magától értetődő, mint ahogy azt sok ember hiszi. Miközben a szénhidrátbevitel és fogszuvasodás kapcsolatát tisztán kimutatták, a bevitt cukor és fogszuvasodás közti direkt összefüggés mára a legtöbb európai országban igen gyenge. Sok ember például relatívan nagy mennyiségű cukrot fogyaszt állandó jelleggel, mégis csupán kismértékű fogszuvasodással rendelkezik.

Egy dán vizsgálat azt találta, hogy a fogszuvasodás szempontjából fontosabb tényező az az idő, ameddig az étel a szájban és körülötte tartózkodik, mint az étel cukortartalma. A kutatók összehasonlították a cukoroldatokat az ételekkel és snack-ekkel, és azt találták, hogy azok a szénhidráttartalmú ételek, melyek hajlamosak a fogakra és köréjük rakódni, nagyobb valószínűséggel okoznak fogszuvasodást, mint a cukoroldatok. Ezek az ételek nem feltétlenül azokat jelentik, amiket mi „ragadósnak” gondolunk, mint a karamellás cukrok, amik gyorsabban ki is ürülnek a szájból, mint néhány keményítőtartalmú étel.

A cukor és cukortartalmú ételek fogszuvasodásban játszott elsődleges szerepének nyomatékossága is megváltozott. Mára köztudott, hogy számos egyéb szénhidráttartalmú étel, melyet hagyományosan „fogbarátnak” hittek, mint például a kenyér, is hozzájárulhat a fogszuvasodáshoz. Példának okáért a keményítőtartalmú ételek (mint a kenyér) a plakk baktériumának savtermeléséhez vezetnek, valamint az összes gyümölcs is okozhat fogszuvasodást, bár továbbra is ajánlatos fogyasztásuk az élvezet és egészséges hatásuk miatt.

A tudósok ma úgy vélik, hogy a diéta fogszuvasodásban játszott szerepe kevésbé köthető magához a diétához, ám sokkal inkább az egyéni viselkedéshez. A megfelelő szájhigiénia és fluor, különösképp a fluortartalmú fogkrémek használatával, csökkentették az étrend fogszuvasodásban játszott szerepét. Azonban azokban az országokban, ahol a fluor tartalmú fogkrém nem elterjedt, a szénhidráttartalmú ételek gyakori fogyasztása még mindig fontos tényezője a fogszuvasodásnak.

Az étrendi fluor fő forrása olyan víz fogyasztása, melynek fluortartalma 0,05 és 14 ppm között van. A fluor az ételféleségek mindegyikében előfordul; leggazdagabb forrásai a tea, valamint a csontjával együtt fogyasztott tengeri halak (mint pl. az ajóka).

A fogszuvasodás megelőzése

A megfelelő szájhigiéniát, valamint fluor használatát vélik a fogszuvasodás megelőzésében részt vevő fő faktoroknak. Az alábbi ötletek további tanácsokat adnak fogaik szuvasodásmentességéhez.

Kezdje korán a szájápolást – kezdje el mosni fogát, amint az első babafogak előtörnek. Ne tegye szokássá, hogy a csecsemők egy üveg tejet, tápszert, gyümölcslevet vagy édesített üdítőt iszogatva aludjanak el. A cukrok hosszú ideig maradnak a fogakon, így a cumisüveg is fogszuvasodáshoz vezethet.

  • Fogait fluorizált fogkrémmel tisztítsa napi kétszer és a fogak körüli részt is tisztítsa napi egy alkalommal fogselyemmel vagy fogpiszkálóval. Ne egyen fogmosás után lefekvéskor, mivel a nyáltermelés csökken alvás közben.
  • A cukormentes rágógumi "fogbarátnak" bizonyul, mivel segít a nyáltermelés fokozásában és az ételhulladék szájból történő eltávolításában.
  • Számít, hogy milyen gyakran eszik és iszik. Hagyjon időt a nyáltermelésre két evés között, hogy a savak semlegesítődhessenek. Ne rágcsáljon ételt vagy szürcsöljön italokat folyamatosan.
  • Az étrendi ajánlásnak megfelelő étrendi praktikákon kellene alapulnia az általános egészséges táplálkozással megegyezően.

Melyik típusú szénhidrátok vezethetnek fogszuvasodáshoz?

Sok ember számára zavaros a szénhidrátok azon típusai, melyeket a baktériumok fermentálhatnak - ezzel fogszuvasodást okozva. Néhány tudós tovább bonyolította a képet azzal, hogy „külső” és „belső” cukrokra osztotta őket. A belső cukrok azok, melyek természetesen vannak jelen egy étel sejtszerkezetében, ilyenek találhatóak a gyümölcsökben és zöldségekben.

Külső cukroknak nevezzük azokat, amelyek szabadon vannak jelen az ételben vagy hozzáadottak. Ez a csoport tovább lett osztva tejcukorrá (laktóz) és nem tej eredetű külső cukorra, amik a gyümölcslevek, méz, hozzáadott cukrok. Vizsgálatok kimutatták, hogy a baktériumok a külső és belső cukrokat is képesek fermentálni, tehát minden szénhidráttartalmú étel hozzájárulhat a fogszuvasodáshoz. Egy egészséges, élvezetes étrend megfelelő szájhigiéniával párosítva a legjobb mód a fogak megvédésére, valamint az általános egészség elősegítésére.

Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A változó vastagságú - többnyire magasszintű - felhőzet fokozatosan vékonyodik, csökken, de közben az éjszaka második felében az ország délnyugati harmadán alacsonyszintű felhőzet képződik. Az éjszaka első felében helyenként gyenge eső, zápor előfordulhat. Az éjféli órákig az északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérik élénk, helyenként erős lökések, reggelre viszont a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között várható, de a szélvédett északkeleti hidegre hajlamos helyeken akár fagypont közelében is alakulhat. Délutántól egy hidegfront éri el térségünket, ami sokaknál válthat ki kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra