Jót tesz a fogínynek a kávéivás?

A kávé antioxidánsokat tartalmaz. Az antioxidánsok a fogínybetegség ellen hatnak. Akkor ebből az következik, hogy a kávé segít a fogínybetegség elleni harcban?

Ezt a kérdést boncolgatják a Bostoni Egyetem fogorvostudományi karának kutatói a augusztusi számában megjelent tanulmányukban.

Fogínyünknek is jó a kávé?

"Kimutattuk, hogy a kávéfogyasztás nem jár káros hatással a periodontális (fog körüli) egészségre, sőt valójában védelmet is nyújthat a periodontális betegséggel szemben" - összegezte az eredményeket a kutatás vezetője, Nathan Ng. A kávéfogyasztás a periodontális csontvesztést szenvedett fogak számának kismértékű, de statisztikailag szignifikáns csökkenésével hozható összefüggésbe.

A kutatók az amerikai veteránügyi minisztérium által végzett Dental Longitudinal Study (DLS) tanulmány 1152 férfi résztvevőjének adatait elemezték. A DLS keretében 1968 óta vizsgálják egészséges férfi veteránok szájegészségügyi állapotát. A kávéfogyasztásról a résztvevők maguk számoltak be.

A kutatók olyan kockázati tényezőket vettek számításba, mint az alkoholfogyasztás, az iskolai végzettség, a diabétesz állapot, a fogselyem használat gyakorisága , és a közelmúltbeli periodontális kezelés vagy fogtisztítás.

A kutatók azt tervezik, hogy eredményeiket egy változatosabb populáción is ellenőrzik a közeljövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!