Fogainak is jár a masszázs

Valóban szeretnénk elkerülni a fogszuvasodást? Masszírozzunk magas fluoridtartalmú fogkrémet fogainkba étkezés után!

Anna Nordström, a Göteborg Egyetem Sahlgrenska Akadémiájának PhD hallgatója szerint a fogakba dörzsölt fogkrém akár 400 százalékkal is megnövelheti a fluoridos védelmet. Nyolc évvel ezelőtt egy új fogkrémet dobtak piacra Svédországban, amelynek fluoridtartalma háromszorosa volt az addig kapható fogkrémeknek. A recept nélkül is kapható terméket elsősorban a fogszuvasodásra hajlamosaknak fejlesztették ki.

A Göteborg Egyetem kutatói ennek a magas fluoridtartalmú fogkrémnek a hatékonyságát vizsgálták és rájöttek, hogy a fogkrém akár négyszeresére is növelheti a fluoridos védelem mértékét. A vizsgálatokban 16 önkéntes próbált ki különféle fogmosási technikákat egy hagyományos és egy magas fluoridtartalmú fogkrém segítségével. "Az eredmények szerint a magas fluoridtartalmú fogkrém napi háromszori használata négyszer nagyobb védelmet biztosít, mint a hagyományos fogkrém" - mondta Nordström.

A résztvevők egy új módszert, a Dowen Birkhed segítségével kifejlesztett fogmasszázs technikát is kipróbálhatták. "Ennek lényege a fogkrém fogakba dörzsölése, ami legalább olyan hatékony, mint egy hagyományos fogmosás. A fogmasszázs tehát a napi háromszori fogmosásból egyet, például az ebéd utánit helyettesítheti. Ettől függetlenül a reggeli és esti fogmosásra természetesen szükség van" - figyelmeztetett Nordström.

A fluoridos fogkrémek mindig is nagy szerepet játszottak, és játszanak ma is, a fogszuvasodás megelőzésében, mivel rendkívül komoly fogvédő hatással rendelkeznek. A mostani kutatás részletes leírása az Acta Odontologica Scandinavia című szaklapban olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.