Ma már alig van fogkrém, amely ne tartalmazna fluort flourid formájában. A reklámokat nézve már a pici gyerek is fújja, hogy attól lesznek erősek és szépek a fogacskái. Ennél azért érdemes róla többet is tudni.

A fluor

A fluor egy normál körülmények között gáz halmazállapotú, színtelen, nagy koncentárcióban sárgás-zöldes színű, szúrós szagú halogén elem. Vegyjele az F, nevének rövidítéséből származik, a latin "fluere" ige jelentése; lefolyik. A földkéreg tizenhetedik leggyakoribb eleme. A természetben főként kalcium-fluorid formájában fordul elő. Az emberi szervezet is fluorid formájában tudja fölvenni. A felnőtt szervezet néhány grammnyi fluorid-tartalommal rendelkezik. Szükségünk van rá a csontokban, különösen a csontképzéshez és a fiatal szervezetben a csontok növekedéséhez nélkülözhetetlen, szilárdító funkciójú anyag.

Fluorid "foggal-körömmel"

Mivel a fog is csont, a fogak fejlődéséhez éppúgy elengedhetetlen. Az apatit -kálcium-foszfát, kálcium-fluorid és kálcium-hidroxidból álló ásványi anyag - formájában beépült flourid nélkül a fogak nem lennének olyan kemények és ellenállóak. Az elmúlt évtizedekben pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy a fogszuvasodás elleni harcban kulcsszerepet játszik. A csontokban található a bennünk lévő fluorid 95%-a. A maradékon a haj, a bőr és a lábkörmök osztoznak.

Flourid-források

Az ivóvízből és a táplálékkal fölvehető fluorid, nem mindig és nem mindenhol fedezi a fogszuvasodás megelőzéséhez és a csontépítéshez szüksége mennyiséget.

Hol találhatunk még felvehető fluoridot?

  • Külsőleg természetesen fluorid-tartalmú fogkrémekben, bizonyos vényköteles fluoridos gélekben, illetve fogorvosok által fölvihető fluorid-lakkokban, flouridos szájvizekben.
  • A szájon át flourozott (és jódozott) sóval, különböző tabletták formájában vihető be. Magyarországon egyes ásványvizeknek is magas a flour-tartalma.

Mivel a fluort lehet túladagolni is, célszerű csak egy forrásból pótolni a hiányzó mennyiséget. A felnőtteknél például 5 mg-nyi flour napi plussz bevitele még jótékony hatású, de ennél több túladagolást jelenthet.

A fluorid-túladagolás a fogakat nemcsak megsárgítja, de paradox-módon a fogállományt puhítja is. Már csak ezért is fontos, hogy tablettás fluorid-bevitelt csakis orvosi ellenőrzés mellett szabad folytatni.

Fogszuvasodás-megelőzés

Különösen gyermekeknél, ahol a fogak még aktívan növekednek, így a fluorid a fogakba való beépülésévél is véd, hatékony fogszuvasodás elleni védelmet lehet elérni, ha külsőleg és belsőleg is juttatunk fluort a fogaknak; például úgy, hogy fluorozott sóval sózunk és fluoridos fogkrémet használunk.

Külsőleg alkalmazva a fluorid nem vezethet túladagoláshoz, ezért bátran használhatjuk a flouridos fogkrémeket. A gyermekeknél nagyon fontos, hogy olyan speciális gyermekfogkrémmel mossák a fogukat, melynek hatóanyag-tartalma az ő igényeinek megfelelően van beállítva. A felnőtteknek készülő fogkrémekben a gyermekek számára már túl sok fluorid található.

A fogszuvasodás kivédése szempontjából a flourid nemcsak az előbb említett területeken hasznos:

  • Nélkülözhetetlen a savas behatást követően, az adott helyen a fog ásványi anyagának visszaépítésében, ezáltal fontos a lyukak képződésének megelőzésében.
  • Gátolja a szájban élő baktériumok anyagcseréjét, és ezen keresztül közvetetten is megakadályozza a baktériumok által kibocsátott, fogat károsító savak képződését is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!