Akár 30 évesen is elveszíthetjük fogainkat

A fogászati kezeléseket megelőzően gyakran nem jut elég ideje sem betegnek, sem orvosnak a kellően részletes kivizsgálásra, még olyan nagy horderejű beavatkozások előtt sem, mint a fogimplantáció.

A fogorvosok között ismert, a lakosság körében kevéssé tudott, hogy a 30 év feletti lakosság több mint felénél, a 45 év felettiek 85%-ánál jelentkezik a fogínysorvadás. Ez utóbbi már a 3 mm mélységű ínytasak jelenléte esetén is fennáll. A folyamat egy szinte észrevétlenül előre haladó és magától meg nem álló jelenség, mely néhány év alatt törvényszerűen a fogak vagy akár az implantátumok meglazulásához, majd elvesztéséhez vezet. Általában már későn válik a beteg számára nyilvánvalóvá, hogy hamarosan fogvesztés előtt áll. Ennek veszélyét azonban már jóval korábban fel lehet ismerni, egy személyre szabott fogvesztés-kockázat elemzéssel.

Az implantátumok is elveszhetnek

Az elmúlt 20 év fogászati és implantológiai fogvesztéses esetei mutatják, hogy a nem kellően kivizsgált, fel nem ismert vagy figyelmen kívül hagyott kockázati tényezők állnak elsősorban a problémás fogvesztési esetek hátterében.

A beültetett implantátumok körül ugyanúgy kialakulhat gyulladás, mint a saját természetes fogak körül, ha nem változtatnak a feltételeken. Aki foglazulás miatt vesztette el saját fogait, ugyanolyan tényezők miatt pár év alatt elvesztheti implantátumait is.

A kidolgozott új módszer

A fogvesztés-kockázat vizsgálata egy 96 kérdéses kérdőívvel kezdődik, majd 50 klinikai vizsgálat adatai kerülnek az adatlapokra. Ezt követően hét egyéb kockázat felmérését végeznek és összesítik az eredményeket.

Az alapelemzéshez tartozik az általános egészségügyi állapotfelmérés, az egyéni szervezeti egészség kockázatának vizsgálata, valamint a szájüregi állapot (íny, csont, fogstabilitás, szájhigiénia, fogpótlások stb.), az állcsontok és a csontkínálat vizsgálata, illetve értékelése. További ajánlott vizsgálatok: nagylabor, allergiavizsgálatok, fül-orr-gégészet, belgyógyászat, mikrobiológiai tenyésztés, CT, csontsűrűség értékelése, csontritkulás labor (biszfoszfonát).

A felmérés mellett a kockázatok csökkentésére rendelkezésre állnak kezelések, az íny alatti terület szájhigiéniai kezelése, az ínysorvadás kezelése APDT technikával, dióda sebészi lézer, mechanoterápia (sínezés), soft lézerkezelés, hialuronsav, csontpótlás, lézerműtétek, piezo eljárások stb.

A vizsgálat eredményei

A kockázatelemzéshez kapcsolódó értékelés feltárja, illetve előre jelzi az okokat a saját fogak és implantátumok meglazulásában, valamint az ínytasak, implantátum körüli gyulladás, mint góc okozta másodlagos problémák (szívinfarktus, koraszülés, agyvérzés elkerülési lehetőségeit. Támpontot ad a saját fogak vagy az implantátumok várható zavartalan élettartamának hosszára, az állapot javítását eredményező teendőkre.

A cél a beteg számára olyan megoldást találni, amivel a legtovább lehet biztosítani, hogy élhessen saját fogaival, ne legyen fogvesztése, és a költséges kezelések - mint például az új fogpótlások, az implantáció - tartósak és eredményesek legyenek.

Már fiatal felnőttkorban meg kell ismerni a beteg saját fogvesztésének kockázati tényezőit, mert ezek ismeretében még időben tud ellene tenni. Tévhit, hogy a fogínysorvadás az időskor problémája! A kockázatcsökkentő kezelésekkel kevesebb panasz, probléma és a fogászati munkák jelentősen hosszabb élettartama várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.