A nikotinos rágógumi a fogakat is kifehérítheti!

A nikotinos rágógumi nem csak a dohányzásról való leszokásban segíthet, de fehérebb is lehet tőle a tehenek foga - állítja egy tanulmány.

A kísérleteket valóban tehenek fogzománcán végezték és a kutatók azt találták, hogy kétféle nikotinos rágógumi is hatékonyabban távolítja el a fogakról a lepedéket, mint a "fehérítő" rágógumik. Egyébként az összes rágógumi javítja a közönséges emberi nyál fehérítő képességét.

A BMC Oral Health című folyóiratban megjelentetett eredmények a szakemberek szerint talán még több motivációt adnak a dohányosoknak arra, hogy megpróbáljanak leszokni káros szenvedélyükről. "Ez a szemmel látható fejlődés a fogfehérítő hatásban erősítheti a leszokás iránti vágyat" - írták a kutatók a Fort Wayne-i Purdue Egyetem munkatársának, Michael Moore-nak a vezetésével.

Leszokás a dohányzásról

A kísérlet során a tehenek fogzománcát koffeinből, teából és más anyagokból álló keverékbe áztatták 10 napra. Ezután vagy csak emberi nyálba, vagy rágógumival kevert nyálba tették 3-6-szor 20 perces időszakokra. Azt találták, hogy a nikotinos rágógumik jobban eltávolították a lepedéket, mint a fogfehérítő termékek.

A cigarettafüst közismerten elszínezi a fogakat, így a nikotinos rágógumi fogfehérítő hatása talán még inkább arra sarkallja majd a dohányosokat, hogy folytassák a nikotinhelyettesítő terápiájukat, állítja Moore csapata. Azt írják, hogy "így talán az egészségügyi szakemberek is kihangsúlyozzák majd ezt a hatást, miközben a dohányzásról való leszokásra buzdítják betegeiket. A betegek beszámolója alapján gyakran már csak kozmetikai okokból is betartják a szakértők tanácsait."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?