Többezer italautomata tűnhet el

Furcsa feladatot kapott a Magyar Posta a kormánytól, amivel sikerült magára haragítani minden étel- és italautomata üzemeltető céget. Több áfa volt a cél, kevesebb és drágább automatás csoki lehet az eredmény.

Miután nemrég a taxisoknak, fodrászoknak és más szolgáltatásokat nyújtóknak is kötelező lett online pénztárgépet szerezniük, a kormány az ital- és ételautomatákat is bekötné a NAV-hoz. Az automatákat kihelyező és üzemeltető cégek azonban azon aggódnak, hogy vajon az intézkedés után le kell-e majd húzniuk a rolót, vagy sem. - írja az index.hu.

Már évek óta szó volt arról, hogy az automatákat is bekötné a NAV-hoz a Nemzetgazdasági Minisztérium, mindezt pedig nagyjából egy éve rendeletbe is foglalták. A rendelet véleményezésére azonban a szakmai mindössze másfél napot kapott, és az érintetteknek nem igazán tetszett, amit láttak. A MIÁSZ vezetője, Szöllősi Balázs egyszerűen gyászjelentésnek nevezte. A rendelet azt mondta ki, hogy

  • az automatákba egy automatafelügyeleti egységet (afe) kell szerelni, ami majd kommunikál a NAV-val;
  • ennek a beszerelésére és üzemeltetésére pedig az automaták üzemeltetőinek szerződést kell majd kötniük egy felügyeleti szolgáltatóval, egy céggel, amelyik erre engedélyt kap az államtól.

Többezer italautomata tűnhet el az országból
Többezer italautomata tűnhet el az országból

Az NGM később rendeletben azt is szabályozta, hogy a felügyeleti szolgáltató legfeljebb 5000 forintot kérhet el havonta a szolgáltatásaiért automatánként. A cégek erre jelezték, hogy mivel havonta átlagosan 10 000 forint haszon van egy gépen, ezért teljesen elképzelhetetlen, hogy ennek a felét odaadják egy olyan szolgáltatásért, amiért ők nem kapnak semmit.

A június 30-án megjelent Magyar Közlönybből kiderült, hogy a kormány csupán egy felügyeleti szolgáltatót jelölt ki, a Magyar Postát, amellyel a cégeknek egy hónapon belül, július 31-ig szerződést is kellene kötniük. A döntés eléggé meglepte a piaci szereplőket, akik nem tudják, hogy a Posta egyáltalán felkészült-e erre a feladatra. A lap azt írja, hogy állítólag a Posta dolgozóit is meglepte a dolog, az index.hu úgy értesült, hogy a középvezetők június 29-én még nem tudták, hogy egy hónap múlva ekkora feladatot kapnak.

Az utóbbi évek egészségnevelő kampányainak is köszönhetően kevesebb cukros üdítőitalt és több vizet isznak a magyar gyermekek. Ez fontos, hiszen a cukros üdítők számos betegség kialakulását előidézik. További információért kattintson !

Viszont ha már megkapták a feladatot, akkor el is végzik, a múlt héten pedig a piac elé is tárták a szerződési feltételeiket. Ebben pedig az szerepel, hogy

  • automatánként a Posta 5000 forint+áfa felügyeleti díjat szeretne beszedni havonta;
  • a gépeket 20 000 forint+áfa díjért vizsgálná felül évente;
  • szervizelni meg alkalmanként 12 000 forint+áfáért mennének ki a gépekhez.

A cégek szerint egyszerűen elképzelhetetlen, hogy kifizessenek havonta ennyi pénzt. Ilyen díj mellett a szakma szerint egyszerűen nem lehet gazdaságosan üzemeltetni a gépeket, így egy ilyen díjnak az lenne az eredménye, hogy több cég egyszerűen felhagyna az automaták üzemeltetésével, vagyis több ezer gép kerülne ki az irodákból, aluljárókból, iskolákból.

A két piacvezető cég, az úgy 4000 automatát üzemeltető Coca-Cola például jelezte is, hogy otthagyja a piacot, ha nem lehet lejjebb alkudni a felügyeleti díjat, a közel 3000 géppel a második helyen álló Cafe+Co pedig azt nyilatkozata az Indexnek, hogy várhatóan több száz gépet fognak kivonni a forgalomból. Ez a bejelentés annyira nem is lepné meg a Postát, az állami cég ugyanis úgy számol, hogy úgy 6000-rel kevesebb automata után szednek majd be felügyeleti díjat, mint amennyi regisztrálva van a NAV-nál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!