Tényleg mérgező a kicsírázott krumpli?

Mindannyian jártunk már úgy, hogy megvettünk néhány kiló burgonyát, betettük a kamrába vagy a szekrénybe, és jó ideig nem használtuk fel. Mire pedig legközelebb ránéztünk, már ki is csíráztak. Ilyenkor elég, ha levágjuk a csírákat, és már főzhetünk is, vagy ki kell dobnunk az összeset?

A burgonya ugyanúgy a föld alatt nő, mint a répa vagy a pasztinák, mégsem tartozik a gyökérzöldségek közé. A gumó valójában a szár megduzzadt része, mely a föld alatt védve van a téli hidegtől. Ha közelről megnézünk egy krumplit, apró pöttyöket láthatunk a héján, melyek valójában apró csomók - ezekből nőnének ki az új gyökérkezdemények, levelek, illetve ki is nőnek, ha nem használjuk fel őket. A meleg és a fény hatására indul meg leginkább a növekedés, ezért is kell a burgonyát sötét és hűvös helyen tárolni.

Valóban mérgező lehet?

A fény hatására klorofill kezd termelődni - ez okozza, hogy bizonyos részeken "bezöldül" a burgonya. A klorofillban, amely minden zöld zöldség színét adja, sok a hasznos ásványi anyag és a vas , így ez akár jó is lehetne, de ezzel együtt egy szolantin nevű anyag is termelődik, amely nagy mennyiségben valóban mérgező lehet.

A burgonya csírája nagy mennyiségben mérgező

A burgonya csírája nagy mennyiségben mérgező

A mérgezés tünetei: hányás, hasmenés, hasi görcsök , torokégés, fejfájás és szédülés. Éppen ezért valóban jobb, ha a már csírázó, illetve zöldülni kezdő krumplit inkább nem fogyasztjuk el. Természetesen ki is vághatjuk a zöld, illetve csírázó részeket, így kiküszöbölve a mérgezés lehetőségét, de még így is megtörténhet, hogy a krumplik íze keserű lesz a csírázás miatt.

Van olyan élelmiszer, ami ötvözi magában mindazt a jó tulajdonságot, amit elvárhatunk egy alapanyagtól: a krumpli, vagyis a hivatalos, étlapokon szereplő nevén a burgonya egyszerre sokoldalú, tápanyagokban gazdag, olcsó és finom. Olvasson el mindent a burgonya jó tulajdonságairól!

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.