Recept: 5 ízletes vendégváró falatka

Unalmas a franciasaláta és a boltban kapható rágnivaló? Végre valamilyen házi falatkával fogadná a készételek helyett a vendégeket? Nem lakomát tervez, csak valami egyszerű fogást?

Öt receptet szedtünk össze , ami minden fenti feltételnek megfelel, ráadásul ízlés szerint variálható is - évszaktól, pénztárcától függően.

Húsnyárs tormás almával

  • 40 dkg marhahús
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 2 alma
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1-1 dl tejszín és tejföl keveréke
  • 2 evőkanál torma
  • 4 kaliforniai paprika
  • apróra vágott snidling
  • 30 sasliknyárs
  • 1 kisebb vörös káposzta a díszítéshez

A húst harminc egyforma nagyságú kockára vágjuk. A fokhagymát megpucoljuk összenyomjuk, elkeverjük az olajjal, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a húst, és 2-3 órára a hűtőbe tesszük lefedve. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, és harminc, a húskockáknál valamivel nagyobb darabokra vágjuk. Egy-egy paprikát és húst húzunk a fanyársakra, ezeket egy sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük és előmelegített sütőben - egyszer megfordítva - 5 perc alatt készre grillezzük. Az almákat megmossuk, levágjuk a tetejüket, kivágjuk a magházukat és kivájjuk a belsejükből a húst, amit apróra vágunk. A kibelezett alma belsejét megkenjük citromlével, a maradék citromlevet összekeverjük az összevágott almával, a tejszín-tejföl keverékkel, a tormával és a snidlinggel, sózzuk, borsozzuk. Az almákat megtöltjük ezzel a masszával és a nyársakkal együtt tálcára rakjuk. Ízlés szerint apróra vágott vörös káposztával díszítjük.

Olívapürés pirítós

  • 1 bagett
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • 5 evőkanál fekete olívabogyó-püré
  • 15 dkg szárított, apróra vágott paradicsom
  • 2 finomra vágott vöröshagyma
  • 30 bazsalikomlevél
  • 8 dkg reszelt parmezán

A bagettet 30 szeletre vágjuk, és 200 Celsius fokos sütőben világosbarnára pirítjuk. Kivesszük, meglocsoljuk az olajjal. Megpakoljuk az olívabogyó-pürével, a paradicsommal, némi hagymával. Minden szeletre egy bazsalikomlevelet teszünk és megszórjuk parmezánnal. Forró sütőben további 5 percig pirítjuk.

Szilvával, sajttal töltött szalonnatekercs

(Hozzávalók 30 darabhoz)

  • 30 db aszalt szilva
  • 1,2 dl portói
  • 10 dkg márványsajt
  • 30 szelet bacon
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • fogvájó
  • kb. 15 szelet kenyér
  • petrezselyemzöld

A szilvákat bevagdossuk elkeverjük a portóival; legalább 4 órára hűtőbe tesszük. A szilvákat lecsepegtetjük, teszünk a közepükbe kevés sajtot. Minden szilvát beletekerünk egy-egy szalonnába, fogvájóval rögzítjük. Serpenyőben forró olajon ropogósra sütjük. A kenyérszeletekből egy 5-6 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket vágunk ki, amelyeket megpirítunk. A szalonnákat a kenyérdarabokra rakjuk, petrezselyemzölddel díszítjük.

Sajtos paradicsomos pirítós

Hozzávalók 4 személy részére

  • 8 szelet bagett
  • 10 dkg mag nélküli fekete olajbogyó
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 10 dkg szárított paradicsom
  • 10 dkg parmezánforgács
  • 1 vöröshagyma csíkokra vágva
  • 1 evőkanál petrezselyemzöld

A bagettszeleteket meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal és előmelegített, 200 Celsius fokos sütőben a legfelső rácson minkét oldalukat aranybarnára pirítjuk. Az olívabogyókat a maradék olajjal összeturmixoljuk; az így kapott pürét a bagettekre kenjük. Rájuk pakoljuk a durvára vágott paradicsomot, a hagymaszeleteket és a petrezselyemzöldet. Megszórjuk parmezánnal és rövid időre visszatesszük a sütőbe, amíg a sajt kissé megolvad.

Színes nyársak zöldséggel, gyümölccsel és sajttal

(Hozzávalók 4 személy részére)

  • 12 savanyú uborka
  • 20 dkg goudasajt
  • 16 koktélparadicsom
  • fél kígyóuborka
  • 1 sárga paprika
  • 1 karambola
  • 10 dkg zöld olívabogyó
  • 8 sasliknyárs

A paradicsomot, az uborkát és a paprikát megmossuk. A paprikának kivesszük a magjait. Minden hozzávalót apró falatkányi darabra vágunk, és tetszés szerinti sorrendben felhúzzuk a nyársra. A kész nyársakat pohárba állítva tálaljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!