Nem enged az árból a magyar vásárló

Egyre nagyobb divatját éli Magyarországon is az egészségtudatosság. De mit értünk ez alatt? Megvalósul-e a mindennapi gyakorlatban ez a törekvés? Kik azok a szereplők, akik szükségesek a pozitív elmozduláshoz?

Sok ellentmondást fedezhetünk fel Európa lakosságának viselkedésében. Miközben egyre fontosabb szempontnak vélik az élelmiszer egészséges mivoltát, ez felüknek a bio, természetes összetevőket tartalmazó, valamitől mentes termékeket jelenti. Túlnyomó többségük azt vallja, hogy megnézi az élelmiszer csomagolást, európai felmérések szerint azonban mindössze 0,1 másodpercet töltenek annak olvasásával. Emellett nagy részük folyamatosan törekszik a táplálkozási szokások megváltoztatására, amire nem rezonál a valóság, hiszen a magyar felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - hangzott el a TÉT Platform Egyesület sajtóbeszélgetésén.

Nem minden véleményvezér mérvadó

Ezek az anomáliák egyértelműen rávilágítanak arra, hogy hiba van az elméletben és nagy hiányosságok a gyakorlatban. Ez nagyrészt érthető, hiszen az egészségtudatosság és a táplálkozás a közvélemény számára is vonzó téma lett, így manapság elveszünk az információrengetegben. Veszélyes, hogy táplálkozásról nem csak a megfelelő szakképzettséggel rendelkező szakemberek mondhatnak véleményt, ezzel nehezítve a tisztán látást.

Nem mindegy, mi kerül a kosárba

Ha a jelenről és jövőről gondolkozunk, fontos szembeállítani a tényeket és a trendeket. Tény, hogy a nem fertőző, krónikus betegségek, mint a cukorbetegség vagy a daganatos betegségek előfordulási gyakorisága növekszik, amelyekhez a helytelen életmódbeli tényezők vezetnek. A felkapott és egyre népszerűbb trendek azonban nem ezekre keresnek megoldást, hanem a természetes, mindentől mentes táplálékokat helyezik előtérbe.

Erre a komplex problémakörre csak egy, minden érintett bevonásával megvalósuló megoldást lehet találni, amelyben a döntéshozóknak, az egészségügyi- és oktatási intézményeknek, a médiának, az élelmiszeripari szereplőknek és a fogyasztóknak is helyük van.

Az egészséges táplálkozás nem csupán az egészséges alapanyagokra koncentrál. Fontos az is, hogy az ételeket minél kíméletesebb módon készítsük el, hogy a tápanyag veszteség a lehető legkisebb legyen. Néhány apró praktikával ez könnyen kivitelezhető, melyről az alábbi cikkünkben olvashat!

Legyen egészségesebb, de ne legyen drágább

Mit tehet és tesz az élelmiszeripar? Jelentősen megváltoztak az igények, amellyel együtt az élelmiszeripar is folyamatosan változik. Míg korábban a biztonság volt a legfontosabb elvárás az élelmiszerekkel szemben, mára már a termék összetétele, az egészségünk szempontjából fontos tápanyagok aránya ugyanolyan jelentőséggel bír. Amellett, hogy szeretnénk egy kedvezőbb összetételű élelmiszer választékot a boltok polcain, elvárás maradt a termék megszokott íze és állaga. Az íz mellett az árból sem enged egy magyar vásárló, miközben egy-egy tápanyag élelmiszerben való csökkentése vagy növelése ezek változását eredményezné. Ahhoz, hogy a termékfejlesztésekkel célt lehessen elérni és ne elutasításban nyilvánuljanak meg a törekvések, fokozatos változtatásra van szükség, ám ebből mi kommunikálható a csomagoláson, mit engednek a jogszabályok?

Amellett, hogy minden érintett próbál alkalmazkodni a trendekhez a kedvezőbb egészségi mutatók elérése érdekében, lehetséges-e az, hogy egy kiegyensúlyozott irányba alakítsuk őket? Fontos, hogy a szélsőségek helyett a változatosságot, a mértékletességet és az egyensúlyt helyezzük előtérbe, mert e nélkül nem érhető el fenntartható változás. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a tényleges változtatást csak az egyén tudja megvalósítani elegendő akarat és motiváció birtokában - írja a TÉT Platform Egyesület.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.