Nem a hideg okozhat kárt a növényekben

Nincs katasztrófa a hideg miatt a növényállományokban sem a szántón, sem az ültetvényekben, a tavasz azonban - éppen az enyhe tél miatt - meglepetéseket hozhat.

Növényvédelmi szakembereket kérdezett meg az Agrárszektor.hu , mennyire kell megijedni a mostani fagyos napoktól, akik azonban inkább az eddigi enyhe tél miatt riadoztak.

Gondot okozhatnak a rovarkártevők

Kujáni Olga Bács-Kiskun megyében leginkább a gyümölcsösökre lát rá. Elmondása szerint bár a kajszi és az őszibarack rügyei is kipattantak, láttak már ennél keményebb fagyokból is sikeresen regenerálódó ültetvényeket. "A szőlő tavaly nemcsak kibírta a mínusz 20 fokos hideget, de az alvórügyekből még szebb termést is hozott az átlagnál" - emlékeztet a szakember, akinek véleménye szerint a rovarkártevőkkel azonban komoly gondok lehetnek idén. "Nemcsak a saját faunánk, de a mediterrán kártevők is sikeresen átvészelték az idei telet" - teszi hozzá a szakértő.

Nem a hideg okozhat kárt a növényállományban, hanem a meleg?
Megúszta a búza és a repce is a tél végi lehűlést

Komoly gombanyomás várható

Kocsis Imre Tolna megyében arról számol be, hogy a repcelevelek már most fómásak, a kalászosokon pedig megjelent a sárgarozsda: ebből úgy tűnik, komoly gombanyomás várható idén, erős lisztharmat- és szeptóriafertőzésre lehet számítani. Vörös Kornél Komárom-Esztergom megyéből hozzáteszi, hogy a szokásos munkamenetben elvégzett fungicides kezelések ezeket a problémákat kezelni tudják.

Mindkét szakértő tart a rovarok gyors és nagy egyedszámú betelepülésétől a táblákra. "Kellett volna három egymást követő nap a kártevők megtizedelésére, amikor mínusz 18 fok alatt van a hőmérséklet" - vélekedik Kocsis Imre. Vörös Kornél szerint is éberebbnek kell lenni a szokásosnál az idén: "Nem biztos, hogy több védekezésre lesz szükség, de az időzítésre most nagyon ügyelni kell. Két nap alatt átléphetik a betelepülő rovarok a védekezési szintet." Magában a búzában és repcében nem esett kár, és úgy tűnik, az ültetvények is megúszták a tél végi lehűlést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.