Mit használhatunk tojás, tej, liszt helyett?

Nincs elég tojás, elfogyott a sütőpor, kellene még egy kis liszt vagy tej? Ne essünk pánikba, attól még lesz sütemény - a következőkkel pótolhatjuk ezeket.

Nem kell mindjárt a boltba rohanni, ha süteménysütés előtt vagy közben vesszük észre, hogy elszámoltuk például a tojásokat - számos lehetőség van ezek helyettesítésére. A Swanson Health Products nevű vállalat nemrég Facebookon osztott meg követőivel egy táblázatot, melyben pontosan hét ilyen alternatívát soroltak fel. Azt írják, fél pépesített banán, negyed csésze cukrozatlan almaszósz vagy három evőkanál mogyoróvaj is tökéletesen helyettesíthet egy-egy tojást, de azokra is gondoltak, akik nem érik be ilyen egyszerű megoldásokkal.

Meddig áll el a tojás? A házi karantén ideje alatt sokan a kelleténél is több tojást vásároltak. De vajon meddig lehet ezeket biztonsággal tárolni? Kattintson a válaszért!

Egy evőkanál őrölt lenmag három evőkanál vízzel, egy evőkanál chiamag harmad csésze vízzel, illetve egy evőkanál szójafehérje por három evőkanál vízzel is beválhat egy tojás helyett. A lenmagos verziót addig kevergessük, míg sűrű, krémes nem lesz, a chiamagos vizet pedig összekeverés után hagyjuk állni 15 percig, hogy állaga megfelelő legyen.

Liszt, tej, sütőpor helyett

Persze nem a tojás az egyetlen, ami olykor helyettesítésre szorul a konyhában. Ha például nem elég a finomliszt, de van otthon teljes kiőrlésű- vagy rétesliszt, egy kis étkezési keményítő vagy aprószemű zabpehely, azokkal is bátran ki lehet pótolni. Egyes édességeknél darált dió is szóba jöhet, ha pedig csokis süteményt sütünk, akkor a kakaópor is remek ötlet.

A lisztet és a tejet is pótolhatjuk, ha nem lenne otthon belőlük. Fotó: Getty Images
A lisztet és a tejet is pótolhatjuk, ha nem lenne otthon belőlük. Fotó: Getty Images

Tej helyett használhatunk natúr joghurtot , vagy kávétejszínt is - ez utóbbiból amennyit a süteményhez adtunk, ugyanannyi vizet is csöpögtessünk hozzá, mert picit sűrűbb, mint a tej. Ha a sütőpor fogyott el, használjunk helyette negyedannyi szódabikarbónát - tehát egy teáskanál sütőpor helyett negyed teáskanálnyit. Ha valamilyen savas anyag is van a tésztában, például pár csepp citromlé vagy joghurt, senki sem fogja észrevenni a helyettesítést.

Édesítésre használhatunk mézet a kristálycukor vagy porcukor helyett (kalóriatartalomban nem lesz nagy különbség, viszont a méz sokkal egészségesebb, mint a finomított cukor), a zsiradékok - olaj, margarin, zsír - pedig szintén szabadon használhatók egymás helyett.

Forrás: The Sun

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.Késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!