Minden, amit nem tudott eddig a tejről

A tej egy csodálatos és értékes táplálék, amely szinte minden háztartásban megtalálható. De hogyan jutott el idáig?

Egy modern, nyugati háztartásban a kenyér és a tej foglalja el a legelőkelőbb helyet. Természeti katasztrófák esetén a leggyorsabban fogyó termékek, a kenyér, a vécépapír és a tej.

Néhány fontos dolog, amit érdemes tudni a tej hőkezeléséről: érdekességek, amit soha nem láttunk máshol. Kattintson!

Azonban a tejivás elterjedése meglehetősen új szokás. A 19. századi Európában és Egyesült Államokban a rendszeres tejfogyasztók elsősorban gyerekek voltak. A sajt és a vaj népszerűsége régebbre nyúlik vissza, hiszen miután rájöttek a tej raktározásának módjára, arra is fény derült, hogy a két tejtermék jóval tovább fogyasztható, mint a friss tej.

Az olyan nagy cégek, mint például a Nestlé - amelyről elsősorban a csokoládé jut eszünkbe -, kezdetben valójában tejpor és tápszer gyártásával foglalkozott. Éppen azért, mert a friss tejet, mint bébiételt , veszélyes volt fogyasztani, hiszen a hosszas utaztatása alatt a baktériumok megtelepedtek benne, sőt kréta és víz felhasználásával hamisították is a terméket.

Kevesen tudják, hogy Al Capone az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején beszállt a „tejüzletbe”, és felvásárolt egy egész üzemet. De mivel a tej hűtés nélkül hamar megromlott, elintézte, hogy szakszervezeten kívüli tejfutárokat dolgoztathasson, és hogy a drága helyi tej helyett olcsóbbat importálhasson. Sőt a városvezetésnél elintézte, hogy fogadjanak el egy törvényt, miszerint a tejek lejárati dátumát kötelező legyen feltüntetni az üvegeken. Mindezt azért, mert egész Chicagóban egyedül neki volt olyan nyomdagépe, amely alkalmas volt erre. Forrás: Knowledgenuts

A 19. és 20. században a tejfogyasztás gyakori csecsemőhalálozáshoz vezetett, így a tej biztonságosabbá tétele elengedhetetlenné vált. Ezután vezették be egyrészt a tejesüveget lejárati dátumozását, majd pasztörizálást.

A tej népszerűsége vitathatatlan

Az orvoslásban is nagyobb szerepet kapott, mert a tej tartalmazza azokat a komponenseket, mint zsír, szénhidrát és fehérje , melyek elengedhetetlenek az emberi szervezet működéséhez. Tartalmaz olyan vitaminokat, melyek rendkívül fontosak a szervezet számára. Éppen ezért 1920 körül a tej berobbant a köztudatba, mint tökéletes táplálék.

A gazdák pedig egyre többet termeltek belőle, többet, mint amennyit értékesíteni tudtak. Ezért a később édességek és tápszerek is készültek. Ma azonban már másként vélekednek a fehér italról, hiszen sok zsírt tartalmaz, az egészséges étrendnek voltaképp nincs is rá szüksége és a csonttöréseket, csontritkulást sem akadályozza meg, és egyre többen szenvednek a tejcukor- vagy tejfehérje intoleranciától. Mindezek ellenére még mindig alapvető élelmiszerként kezeljük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de hosszabb szakadozásokra is van esély - előbb nyugaton, délnyugaton, majd az idő előrehaladtával főleg az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!