Miért igyunk tejet?

Gyerekkorunkban sokat hallhattuk a szlogent: a tej élet, erő, egészség. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, tejből viszont egyre kevesebbet fogyasztunk - ki ezért, ki azért.

Táplálkozási szakértők szerint nem csupán a (nők körében szinte általános) kalciumhiányt írhatjuk a tej mellőzésének számlájára - sok olyan kényelmetlen tünetünk lehet az álmatlanságtól a korpáig, amely összefügghet megváltozott étkezési szokásainkkal.

Azzal többé-kevésbé tisztában vagyunk, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz szükségünk van vitaminokra, ásványi anyagokra, nyomelemekre, és persze arra is, hogy a fehérjék, szénhidrátok és a zsírok megfelelő arányban szerepeljenek étrendünkben. Azon viszont nemigen gondolkozunk el, hogy a mindennapok rohanásában vajon mindenből megfelelő mennyiséget juttatunk-e a szervezetünknek? Ha megrögzött szokásaink mentén, átlagosan táplálkozunk, akkor is ki vagyunk téve például a csontritkulás veszélyének. Ha pedig rendszertelenül élünk, vagy mondjuk vegetariánusok vagyunk, fogyókúrázunk, netán stresszben élünk, sok készételt fogyasztunk, akkor biztosra vehetjük, hogy a helyzetünk ebből a szempontból még az átlagosnál is kedvezőtlenebb.

A táplálékok tárháza

Van néhány olyan táplálékfajta - ilyen például a búzacsíra, a tej, a tojás, az olajos magvak -, amelyet a természet bőkezően megpakolt mindazzal minden jóval, ami nekünk előnyös és számunkra egyben napi szükséglet. Általában természetesnek tartjuk, hogy a gyerekek számára létfontosságú ital a tej,. De a felnőttekre miért ne volna jó hatással? Azt szokták mondani, hogy csak a csecsemők esetében helyénvaló, ha tejet isznak. Gondoljunk azonban bele, hogy a tény, hogy egy növekvő szervezet egyedüli táplálékát jelenti a tej, éppen azt bizonyítja, hogy milyen gazdag tárháza a tápanyagoknak! (A tehéntej összetétele ráadásul kedvezőbb a felnőtt szervezetnek, mint amilyen ad abszurdum az anyatej lenne...)

Mi a jó benne?

A tej szerencsére finom - jólesően oltja a szomjat és csillapítja az éhséget is például izzasztó testmozgás után; este pedig segít álomba ringatózni... Más jóízű italokkal ellentétben azonban biológiai értéke is nagy. Például:

  • A csont- és fogvédő kalcium szükséges napi adagjának egyharmadát egy pohár tej fedezi.
  • A kalcium hasznosulásához feleannyi foszfor kell (amely a vesét is védi), s a tej ezt ebben a kedvező arányban tartalmazza.
  • Két pohár tej fedezi folsav-igényünk egynegyedét.
  • Fél liter tejjel tápanyagtartalma fedezi a napi összfehérje-igényünk szükségletünk negyedét, a javasolt állati eredetű fehérje mennyiségének pedig csaknem a felét. kielégíthetjük.
  • Ugyanennyi tejben pedig lényegében az összes esszenciális (azaz létfontosságú) aminosav kellő mennyiségben megtalálható.

A tápanyaghiány megelőzhető!

Gondolunk-e arra, ha repedezik a körmünk, fakó a hajunk vagy viszket a bőrünk, netán korpás a hajunk, hogy valószínűleg több B- vitaminra van szükségünk? A tejben jócskán található A-, E- és B-vitamin. - a A B2-vitamin például nemcsak a bőrre hat kedvezően, hanem a szemünkre és a gyomrunkra, sőt - a tejben ugyancsak meglévő pantoténsavval együtt - az agyunk karbantartását is nagyban elősegítheti. Tehát a reggelire jóízűen elkortyolt tej vagy tejeskávé, tejes tea afféle napindító "agyturbónak" is megfelel...

Rosszat tehet-e?

Mostanság tartja magát egy buta nézet, miszerint a tej többet árt, mint használ.

Íme, néhány tény a tej elleni vádakkal szemben:

  • Igaz, hogy a növényekben is van kalcium (brokkoli, szezámmag, mák, stb.), de ez sokkal kisebb hatásfokkal hasznosul a szervezetünkben, mint a tejben oldott ásványi só. Nekünk, nőknek, sajnos, nagyon is tudatában kell lennünk annak, hogy a csontritkulás veszélyének már harminc fölött egyre jobban ki vagyunk téve (persze, sokszor struccmódra inkább a homokba dugjuk a fejünket...).
  • Gondolnánk-e, hogy a kalciumhiány például álmatlanságot is okozhat?
  • A modern feldolgozási eljárások a C-vitamin kivételével lényegében nem károsítják a tej vitamintartalmát.
  • Az antibiotikumok, hormonok, amelyekkel esetleg kezelik a tejelő jószágokat, lebomlanak, még mielőtt kárt tehetnének bennünk.
  • Ha valaki nem tudja megemészteni a tejfehérjét vagy a tejcukrot, a laktózt, ma már találhat olyan tejtermékeket, amelyeket biztonsággal fogyaszthat.

Tejet inni ráadásul jó, így tehát csak az a vesztes, aki valamiért (talán mert gyerekkorában belédiktálták) nem szereti, vagy illetve az aki szerencsétlenségére allergiás rá. Akinek ilyen gondja van, sajnos, dolgozhat sokat töprenghet azon, hogy tejivás nélkül miként pótolja a megfelelően pótolja a tejivás híján szervezete számára elvesző szükséges tápanyagokat - különösen a kalciuméot, hiszen az azért köztudott, hogy bármilyen allergia esetén gyorssegély a kalciumtabletta...!

Utóirat

Mikor ezt megírtam, nyugtalanítani kezdett egy gondolat: tavasszal - emésztési problémák miatt - beszüntettem a tejivást, nyáron jórészt gyümölcsön éltem, s hogy, hogy nem, idén augusztusban jött ki a szénanáthám életemben először. A kalciumtabletták iszogatása mellett mindenesetre visszatérek a reggeli tejeskávémhoz...

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.