Mesterséges édesítőszerek - báránybőrbe bújt farkasok?

A kalóriamentes mesterséges édesítőszereket már több mint száz éve használunk. Ezek többek között megtalálhatók a különböző élelmiszerekben és üdítőitalokban is, amelyek ott vannak a boltok polcain. Gyakran ajánlják őket diabétesszel fenyegetett betegeknek, és az elhízottaknak, mert nincs bennük felvehető kalória és cukor.

Egy kísérlet során az izraeli Weizmann Tudományos Intézetben egereknek mesterséges édesítőszereket adtak, méghozzá a három legelterjedtebb fajtát: szacharint , szukralózt és aszpartámot.

Korábban az állatok ételébe rendszeresen felszívódó cukrokat, glükózt vagy szacharózt kevertek. A négyhetes kísérlet mély hatást gyakorolt az állatok glikémiás kontrolljára, amelyben jelentős zavar mutatkozott. A szacharinnak volt a legkifejezettebb hatása. Ezért egy másik kísérletben ezt a szert alacsonyabb adagokban adták, de az is az azonos típusú glikémiás mutatók rosszabbodásához vezetett.

Tudjuk, hogy a cukrok potenciálisan erjeszthetők. A kalóriamentes cukrokat ki lehet mutatni a gyomor-bélrendszerben, és a mikrobiom is használják őket. Előfordulhat prebiotikus hatás is, amely azt jelenti, hogy az emésztés során a baktériumok mérgező salakanyagokat termelnek, és ezzel elpusztítanak néhány másfajta baktériumot, de kedvezhetnek bizonyos káros baktériumoknak is (bél dysbiosis).

Napi három bögre kamillatea remek hatással van a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjére - derül ki a Nutrition szaklap egyik új tanulmányából. Az iráni Tabriz University of Medical Sciences kutatói azt vizsgálták, hogyan hat a kamilla a felnőttkori cukorbetegek glikémiás kontrolljára és antioxidáns-szintjére. Részletek! Az egérmodellben a Weizmann Intézet kutatói a mesterséges édesítőszer okozta glikémiás intoleranciára 4 héten keresztül antibiotikumokat adtak. Ez fordított hatást gyakorolt, s a glikémiás kontroll normálissá vált. Ez arra utal, hogy a mikroflóra szerves része, ha nem a középpontja ennek a problémának.

A megállapítások az emberekre is érvényesek. Ezt úgy sikerült bizonyítani, hogy 381 cukorbeteg (44 százalékuk férfi) glikémiás kontrollját elemezték egy megbízható adatbázisban rendelkezésre álló információk alapján. A betegek kalóriamentes mesterséges édesítőszereket kaptak, s emellett kérdőívekkel nagyon pontosan dokumentálták a táplálkozástörténetüket.

A mesterséges édesítőszerek mégsem olyan jók?

Amikor megnézték ezeket az adatokat és korrigálták az édesítőszerek hatásával, olyan változásokat tapasztaltak, amelyek az egérmodell alapján várhatóak voltak. Emelkedést mértek a hemoglobin A1c esetében, több lett a prediabetes, csökkent glükóztolerancia , károsodott éhgyomri glükóz, illetve nőtt a testsúly és derék-csípő arány. Ezek a változások mind a mesterséges édesítőszerekhez kapcsolódtak, méghozzá a dózistól függő mértékben. Azaz, akik több mesterséges édesítőszert használtak, még kifejezettebb hatásokat mutattak. További vizsgálatok kimutatták, hogy a normális étrendhez való visszatérés után a glükóztolerancia is helyreállt.

A mesterséges édesítőszereket gyakran azért használják szerte a világon, hogy megpróbálja csökkenteni a glükóznak való kitettséget, növeljék a glikémiás kontroll, és csökkentsék az elhízás tendenciáját. Csakhogy, mint kiderült, ezek a mesterséges édesítőszerek valójában mély metabolikus hatást gyakorolnak, dysbiosist váltanak ki, annak ellenére, hogy kalóriamentesek. A dysbiosisnak számos különböző útja van, amelyeken megnövekedhet a cukorbetegség kialakulásának vagy súlyosbodásának kockázata, s megnő az elhízás veszélye is.

Forrás: Medscape

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!