Medvehagymából ennyit gyűjthetünk

A medvehagymaszezon indulásával sokan kedvet kapnak a növény gyűjtésére. Ennek azonban megvannak a szabályai, amelyekkel nem árt tisztában lenni, mielőtt elindulunk kosarainkkal az erdőbe.

Saját fogyasztásra naponta legfeljebb két kilogramm medvehagymát szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. A kereskedelmi célú gyűjtéshez pedig minden esetben engedély szükséges - ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

medvehagyma, vadfokhagyma, medvehagymaszezon,
Március végén indul a medvehagymaszezon. Fotó: 123rf

Engedély nélkül tilos gyűjteni

Az érdeklődők az érintett területet kezelő erdőgazdaságtól, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóságtól kérhetnek hiteles információt, valamint a Nébih interaktív erdőtérképén is tájékozódhatnak az egyes erdőterületek besorolásáról - olvasható a hivatal közleményében.

Kereskedelmi célra kizárólag engedéllyel gyűjthetünk medvehagymát. Az előzetes hozzájárulást magánterület esetén a tulajdonos, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki.

A vadfokhagymaként is ismert növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. A medvehagymának sokféle jótékony hatása van, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztőrendszerre. További részletekért kattintson ide!

Legyünk óvatosak

Kereskedelmi forgalomba hozatalnál kötelező feltüntetni a címkén a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. A Nébih arra kéri a medvehagyma kedvelőket, hogy egészségük megóvása érdekében ne vásároljanak alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket.

A hivatal továbbá azt javasolja, hogy a szedést lehetőleg a szezon elejére időzítsük. Ilyenkor ugyanis még nem bújnak elő a gyöngyvirág levelei, amelyek nagyon hasonlítanak a medvehagymához, azonban mérgezőek. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, a medvehagyma levelének ugyanis hagymaszaga van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!