Létezik halált okozó kávé

Termék-visszahívást jelentett be az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) és a Death Wish nevű vállalat által gyártott kávéra.

Az USA Today tájékoztatása szerint a világ legerősebb kávéinak forgalmazójaként hirdeti magát a Death Wish Coffee (a vállalat nevében szereplő kifejezés halálvágyat jelent). Most azonban kiderült, hogy kávéjukra nemcsak ereje miatt illik a név, hanem mert valóban van benne egy anyag, amely közvetetten végzetes mérgezést okozhat.

Kiderült, tényleg létezik halált okozó kávé
Kiderült, hogy tényleg létezik halált okozó kávé

Mi van a gyilkos kávéban?

A prémium minőségű, sötétre pörkölt biokávé különböző kiszereléseit forgalmazó vállalat 2012-ben indult kávézóként, amikor Mike Brown alapító sehol sem talált a saját ízlésének megfelelő ízű és erejű kávét. Ezért arra gondolt, hogy erre talán másoknak is igénye lenne. Az elnevezés is innen származik, ahogy a kávé csomagolásán lévő, nagyon erős termékeket jelölő koponya is.

Így öl a halált okozó kávé

A Nitro Cold Brew nevű termékükről viszont kiderült, hogy más értelemben is igaz lehet rá a jelzés. Ebben ugyanis Clostridium botulinum fordulhat elő, amely a botulinum toxint termeli. A baktériumfertőzés botulizmust okozhat: blokkolja az idegrendszert, bénítja a légzési- és a mozgatóizmokat, így könnyen végzetes lehet.

Az FDA jelentése szerint jelenleg nem ismert olyan eset, amelyben valaki ténylegesen megbetegedett a kávétól. Hogy ezután se legyen ilyen, elrendelték a termék-visszahívást.

Itthon legutóbb három éve volt nagyobb port kavart botulizmusjárvány, akkor egy többféle terméket is gyártó egri vállalkozóhoz vezettek a szálak - írja a hvg.hu .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, legkevésbé a középső országrészben lehet csapadék. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!