Jót tesz a böjtölés a koszorúereknek

Orlando, 2007. november 16. (MTI) - Azoknak, akik rendszeresen böjtölnek, kisebb az esélye arra, hogy koszorúér-betegséget, infarktust kapjanak, mint azoknak, akik nem tartanak időnként ételmentes napot - közölte Benjamin Horne amerikai kutató egy tudományos kongresszuson.

Az amerikai szívgyógyász-társaság idei, floridai ülésén elhangzott előadásban elhangzott, hogy a vizsgált személyek legnagyobb része mormon volt, akik vallásuknak megfelelően minden hónap első vasárnapján 24 órán át nem esznek. A kutatók a tanulmány első részében több mint 4600, egészségügyi nyilvántartásban szereplő ember egészségi állapotát mérték fel és az eredményt egybevetették azok vallási szokásaival.

A teljes csoportból azok, akik nem voltak mormonok és ennek megfelelően a rendszeres böjtölést sem végeztek - 1467 személy -, gyakrabban kaptak koszorúér-betegséget, mint a mormon vallásúak. A rendszeres böjtölés a szívbetegség kockázatát 19 százalékkal csökkentette.

A megfigyelés második része úgy történt, hogy 515 beteget, akiknél koszorúér-betegség gyanúja miatt szívkatéteres vizsgálatot végeztek, arról is megkérdezték, milyen vallásúak és hogyan táplálkoznak. Kiderült, hogy azok, akik vallásos hittől függetlenül, de keveset ettek és rendszeresen böjtöltek, 8 százalékkal ritkábban kaptak koszorúér-szűkületet, mint a bőségesen táplálkozók.

Azt, hogy Salt Lake City-ben és környékén, ahol az amerikai mormonok többsége él, lényegesen ritkább a szívinfarktus, már évtizedekkel ezelőtt észlelték. Az akkori megfigyelések eredményeit a szívgyógyászok általában azzal magyarázták, hogy a mormon vallás tiltja a dohányzást és ezzel az érbetegségek egyik fontos kockázati tényezője ezekben a közösségekben nem veszélyezteti az embereket.

Az előadást követő vitában többen emlékeztettek arra, hogy állatkísérletek is jelezték: a kalóriabevitel 20-30 százalékos csökkentésére az életkilátások javulnak.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?