Jobb a kávé, ha egyszerre hajtjuk le?

Állítólag nem érdemes szürcsölgetni a kávét, hanem egy hajtásra kell meginni, ha azt szeretnénk, hogy a legjobb ízhatást érjük el. Kutatók szerint a fekete levesből sokkal több aroma szabadul fel nagyobb kortyokban fogyasztva.

A szakértők a kortyok mennyiségének vizsgálatával kimutatták, hogy nagyobb kortyokban magasabb az aroma felszabadulásának aránya. Ez a tanács azonban ellentmond a más italokra, többek között a borra vonatkozó szabállyal, mely szerint a maximális ízélmény érdekében kis kortyokban kell a folyadékot a szánkba venni.

A Nápolyi Egyetem kutatói elmondták, közismert tény, hogy a szag és az ízérzékelés összefügg egymással, és mindkettő jelentősen befolyásolhatja a másikat. A szaklapban megjelent új kutatásban az egy kortyban elfogyasztott folyadék mennyiségét mérték, és azt, hogy milyen hatást gyakorol ez a kávé illatára.

Kiderült, hogy a különféle kávéfőzési technikák másképpen befolyásolják az aroma felszabadulását, és minél nagyobbat kortyolunk a kávéból, annál több aroma szabadul fel. A kutatók úgy vélik, hogy az eltérő méretű kortyokból felszabaduló aroma mennyiségének különbség valószínűleg a kávéfogyasztó szájában lévő nyál mennyiségével magyarázható.

Jobb a kávé, ha egyszerre hajtjuk le? (Fotó: Europress)

Nemrég egy másik kutatásban a Kalifornia Egyetem kutatói kimutatták, hogy a kávé amellett, hogy felélénkít bennünket, a memóriát is serkenti. Kísérletükben egy 200 milligrammos koffeintabletta, ami koffeindózis esetében nem mutatkozott meg, és akkor sem, amikor a tablettát egy órával a képek megtekintése előtt vették be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.