Ilyen fagylatokat találunk a Balatonon

A magyar élelmiszerbiztonsági hivatal szerint jó az élelmiszerbiztonság a Balaton-parti fagyizókban. Erre az alapján jutottak, hogy megvizsgáltak húsz fagyizót.

A balatoni fagylaltozóknál élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten jó a helyzet, azonban a kisebb hiányosságok miatt 9 létesítményt megbírságoltak az élelmiszerbiztonsági ellenőrök a nagy balatoni fagylalt- és fagylaltozóteszt során - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) szerdán.

Nyáron még a legelszántabb fogyni vágyók sem tudnak ellenállni a finom, jeges édességeknek. Jó hírünk van a számukra: az okosan összeállított, kiegyensúlyozott étrendbe még egy-egy gombóc fagyi is belefér! Kattintson! A hatóság két hónapon át, június elejétől július végéig tartott ellenőrzést, húsz népszerű Balaton-parti fagylaltozót és termékeit vizsgálták meg. A szakemberek élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten jónak ítélték a helyzetet. Bírságot csak kisebb hiányosságok miatt szabtak ki, 9 létesítményt - köztük egy fagylaltalapanyag-forgalmazót - büntettek meg összesen 800 000 forintra.

A komplex vizsgálattal, de a számok alapján a teljesség igénye nélkül összeállították a balatoni fagyik és fagyizók rangsorát, az összesítésben a balatonfüredi Bergmann Cukrászda végzett az élen. A közleményben ismertetik, hogy az ellenőrzések során a Nébih munkatársai érzékszervi bírálatot, élelmiszerbiztonsági ellenőrzést, kedveltségi és mikrobiológiai vizsgálatot végeztek.

Jó minőségűnek titulálták a balatoni fagyikat

Hét esetben tárt fel a vizsgálat élelmiszer-szennyezési kockázatot , ami többnyire a rendetlenségből vagy a nem megfelelő technológiai fegyelemből eredt. Takarítással és mosogatással kapcsolatos hiányosság viszont minden harmadik helyen akadt.

A vizsgált fagylaltozóknál a hűtéssel sehol nem volt probléma, valamennyi jól és biztonságosan üzemeltethető fagylaltfőző-, hűtő-, illetve fagyasztó berendezésekkel és pultokkal üzemelt. A mintegy ezer mikrobiológiai vizsgálat kiemelkedően jó eredményt hozott: a szakemberek egy esetben sem találtak kifogásolnivalót. Az ellenőrök tapasztalatai szerint a feltárt hiányosságokat jellemzően még aznap vagy záros határidőn belül kijavították az üzletekben.

A fogyasztók tájékoztatása ugyanakkor hagyott kivetnivalót maga után. Az allergénekre és az azofesték-tartalomra vonatkozó tájékoztatás hiánya jellemző probléma volt, csakúgy, mint az anyaghányad nyilvántartás nem megfelelő vezetése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Északkeleten is legfeljebb kevés helyen lehet gyenge zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élén lökések kísérhetik. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!