Így védhetjük meg a bélflórát

Egy átlagos felnőtt szervezetében közel 1,5 kilogramm mikroba él, így a mikrobiom szinte az egyik legnagyobb "szervünk". Nagyjából annyit nyom mint az agyunk, a májunknál pedig csak egy kicsit könnyebb. De vajon mi a szerepe?

"Több bennünk a baktérium, mint az ember" - Dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvossal készített interjúnkat itt olvashatja el!

Az embereknek a baktériumokról legtöbbször valamilyen betegség, ételfertőzés, esetleg megromlott étel jut eszébe. Pedig szervezetünkben - köztük a tápcsatornában - mikroorganizmusok ezrei vannak jelen. Ez a kolónia tízszer több egyedből áll, mint testünk sejtjeinek a száma, és úgy 300-1000 különböző fajhoz tartoznak. Születésünktől halálunkig tehát kiegyensúlyozott kapcsolatban élünk egy egész mikrobaközösséggel - olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közleményében.

Ezek az apró organizmusok nem tétlen átutazók, hanem kulcsszerepük van életünk legalapvetőbb folyamataiban, például az emésztésünkben, az immunválaszainkban és a viselkedésünkben. A bélben élő mikroorganizmusokat bélflórának vagy újabban a bél mikrobiótájának nevezzük, de szinonimaként a mikrobiom kifejezéssel is sok helyen találkozhatunk.

bélflóra, baktériumok, mikrobiom, mikrobióta, mikroorganizmusok, bélrendszer, emésztőrendszer
A bélflóra egészsége a hosszú élet kulcsa. Fotó: 123rf

Egészségben, betegségben

A bélflóra olyan, mint az ujjlenyomat: minden embernek egyedi összetételű, rá jellemző baktérium törzsekből álló mikrobanépesség, azaz mikrobiom él a bélrendszerében. Ez nemcsak az emésztésben és a táplálék továbbításában, hanem a fertőzések, "támadások" kivédésében is fontos szerepet játszik. Egyes kutatások már összefüggésbe hozták a mikrobiom állapotát számos betegség - például a gyulladásos vastagbél-betegségek, a cöliákia , az elhízás, az ízületi gyulladás, az autizmus vagy a depresszió - kialakulásával.

Bélbaktériumok számos fajtája munkálkodik együtt azért, hogy fenntartsa a normál egyensúlyt. A stressz, a helytelen táplálkozás, a fertőzések, valamint gyógyszerek vagy antibiotikumok szedése azonban felborítja ezt a természetes, ám kényes baktériumegyensúlyt. Ha a mérleg a káros baktériumok felé billen, akkor a szervezet fogékonyabbá válik különböző megbetegedésekre. Itt lépnek a képbe a probiotikumok.

Mik azok a probiotikumok?

A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok, amelyeket megfelelő mennyiségben juttatva a szervezetbe jótékony hatást gyakorolnak. Fenntartják, illetve helyreállítják a bélflóra egyensúlyát, és támogatják a védekezőrendszer megfelelő működését a kórokozókkal szemben. A probiotikumok jobbára olyan tejsavbaktériumok - általában a Lactobacillus, a Streptococcus és a Bifidobacterium csoportok tagjai -, amelyek nagy arányban képesek túlélni a tápcsatorna hatásait, mint amilyen a gyomor savas környezete, illetve a vékonybél enzimjei, így eljutva a célállomásra - azaz a vastagbélbe - szabad utat kapnak a "kibontakozásra", és hozzájárulhatnak egészségünk védelméhez. Támogathatják az immunrendszert, rövidíthetik a hosszú tranzitidőt (a béltartalom bélcsatornán való áthaladási idejét), segíthetik a székrekedés kezelését és enyhíthetik a hasmenés kellemetlen tüneteit. Emellett csökkenthetik a haspuffadást, valamint a "rossz", azaz az LDL koleszterin szintjét.

A probiotikumok forrásai

A probiotikumokat legegyszerűbben a tejtermékekből fogyaszthatjuk el, amelyeknek napjainkra széles skálája ismert. Célszerű azokat választani, amelyeknek kedvező hatása tudományosan bizonyított. A hatásosság alapvető feltétele az elegendő mennyiség, ám jó tudni, hogy a "probiotikus" jelző nem a tartalomhoz, hanem a koncentrációhoz kötött. Probiotikumot tartalmazó savanyú tejtermékek esetén a probiotikus mikrobák száma a minőségmegőrzési idő végén legalább 106 élőcsíra/gramm kell, hogy legyen.

Miután tudjuk, hogy mennyire fontosak a probiotikumok egészségünk megtartásában, még inkább törekednünk kell a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által kidolgozott új hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR tej- és tejtermékek fogyasztására vonatkozó javaslatának megvalósítására, azaz napi fél liter tej vagy ennek megfelelő tejtermék bevitelére. Ettől azonban még messze járunk. Az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP 2014) adatai alapján a hazai lakosság 84 százalékánál a tej és a tejtermékek bevitele nem éri el az ajánlott értéket. A felnőttek 10 százaléka nem fogyaszt tejet, 62 százaléka pedig savanyított tejkészítményt. A magyar felnőtt lakosság 2009-ben átlagosan 259 gramm, 2014-ben pedig 246 gramm tejet, tejterméket fogyasztott naponta.

tejtermékek, fogyasztási szokások
Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

A savanyított tejtermékeken kívül probiotikumokban gazdag a kovászos uborka és a savanyú káposzta, míg a távol-keleti konyha gasztronómiájából a kimchit (koreai, zöldségfélékből erjesztett étel), illetve a misot (ázsiai konyhában gyakran használt, krém állagú alapanyag, amit szójababból és gabonafélékből állítanak elő) lehetne kiemelni.

Amit a probiotikumok esznek

Tudomásul kell vennünk, hogy a probiotikumok csak akkor fejtik ki jótékony hatásukat, ha "nem halnak éhen", ezért folyamatosan táplálnunk kell őket. A prebiotikumok az élelmiszereknek nem emészthető, természetes összetevői, amelyek a szervezetben nem bomlanak le. Így jutnak el a vastagbélbe, ahol a probiotikumok egyedüli táplálékai, ennélfogva elősegítik azok bélbeni elszaporodását, túlsúlyba kerülését. Ilyen prebiotikumok a vízben oldható diétás rostok (például oligoszacharidok, raffinóz, asztachinóz, frukto-oligoszacharidok, oligofruktóz, alaktulóz és inulin), amelyek megtalálhatók a fokhagymában, póréhagymában, vöröshagymában, búzában, rozsban, spárgában, burgonyában, banánban, mézben, a zabpehelyben és csicsókában is.

Ételek nyelvére fordítva

A reggel kezdődhet egy kis tálka zabpehellyel, amit probiotikus joghurttal és idénygyümölccsel összekeverünk, illetve kevés mézzel ízesítünk. Fontos tájékozódnunk arról, hogy a válaszott joghurt tartalmaz-e probiotikumot , hiszen jelenleg hazánkban nem engedélyezett a "probiotikum" megnevezés feltüntetése az élelmiszercímkén. Vacsora vagy ebéd része lehet egy vitaminokban gazdag saláta, amelyhez jól illik egy áttört fokhagymával és bazsalikommal ízesített joghurtöntet, de egy főételként tálalt rakott burgonya kovászos uborkával is kiváló pro- és prebiotikum-forrás lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra