Így készítsen isteni paradicsomszószt!

Bár ma már kaphatóak jó minőségű, adalékanyagoktól mentes paradicsomszószok a boltokban, ha szeretjük a házias ízeket, készítsük el magunknak, és fűszerezzük saját ízlésünk szerint.

A paradicsom szezonjában valójában csak kb. három-négy hónapig érhető el. Júliusban érnek be az első szabadföldi termések, de az időjárás függvényében akár még októberben is szedhetünk le róla érett szemeket.

Télen paradicsom helyett paradicsomszósz

Mivel a paradicsom az egyik legnépszerűbb zöldség, természetes, hogy a téli időszakban is szeretnénk élvezni. Ilyenkor leginkább paradicsomszószként, vagy hámozott paradicsomként érdemes fogyasztani, ugyanis az ilyenkor kapható paradicsom nemcsak messzi földről érkezik, ráadásul még íze, de tápértéke sincsen, viszont biztos, hogy kétszer-háromszor annyiba kerül, mint szezonjában, a nyári időszakban. Ezért fogyasztását inkább kerüljük, és válasszuk feldolgozott formáját.

Házilag készítve

Ha kedvünk és időnk engedi, akár otthon, magunknak is elkészíthetjük a paradicsomszószt. Mivel igen sokféle ételhez használhatjuk alapként, érdemes belőle többfajta változatot is készíteni, melyhez néhány ötletet mi is összegyűjtöttünk. De először készítsük el az alapszószt, amit aztán bárhogyan ízesíthetünk!

Paradicsomszósz (az alap)

Fontos, hogy az alapszószt mindig hámozott paradicsomból készítsük el. Ehhez forraljunk vizet, a paradicsomokat pedig tegyük egy hőálló tálba, majd öntsük le a forró vízzel, és hagyjuk néhány percig állni benne. Ha már látjuk, hogy a paradicsom héja kezd repedezni, húzzuk le róla. Ha ezzel megvagyunk, vágjuk apró kockákra a paradicsomot (egy 370 ml-es üveghez kb. 1-1,5 kg közepes méretű paradicsomra lesz szükségünk), valamint két nagyobb fej vöröshagymát, és 4-5 gerezd fokhagymát. 2-3 evőkanál kókuszzsíron pirítsuk meg a vöröshagymát, majd pár perc után adjuk hozzá a fokhagymát, és a paradicsomot is. Fedő alatt, alacsony lángon főzzük addig, amíg bársonyosan simává nem fő a szósz. A végén ízesítjük sóval és borssal. Ha érett a paradicsom, nem lesz savanyú a mártás. Ha mégis, tegyünk hozzá egy kevés mézet. Ha a hagyma darabos maradt benne, turmixoljuk össze. Fertőtlenített üvegekbe öntjük, rácsavarjuk a tetejét, és fejjel lefelé téve hagyjuk kihűlni. Hűvös helyen vagy hűtőben kb. 3-4 hónapig eláll.

Ízesített változatok

Ez az alapszósz, amit ízlés szerint bárhogyan fűszerezhetünk. Lássuk, milyen változatokat készíthetünk még belőle!

  • Ha olaszos ízvilágot szeretnénk elérni, tegyünk a szószba, a főzés végén 2 evőkanál apróra vágott oregánót és bazsalikomot.
  • Ha keleti ízvilágot szeretnénk kölcsönözni neki, adjunk hozzá 1 evőkanál reszelt gyömbért, valamint 1-1 evőkanál őrölt római köményt és őrölt koriandert a főzés végén.
  • Ha csípős paradicsomszószt szeretnék, főzés közben adjunk hozzá 1 kisebb chilipaprikát apróra vágva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!