Ha melegre vágyunk, együnk hajdinát!

A hajdinához való viszonyunk az első találkozással kialakul: vagy megszeretjük, vagy nem. Különleges ízét, és főként illatát, ami főzés közben felszáll, bizony nem sokan szeretik. Pedig sok bajunkra lehet gyógyír.

Bár ez az alapanyag a keserűfűfélék családjába tartozik, mégis gabonaként tartjuk számon. Ázsia középső részén honos ősidők óta. A mongol portyázások alkalmával jutott el Európába még a középkorban. Elnevezése is erre utal, mi, magyarok tatárkának, pogánykának, pohánkának hívtuk leginkább. A hajdina kifejezés pedig a német „heiden” szóból alakult, ami istentelent, pogányt jelent szintén.

Termesztése

Kicsi a hozama, ezért jelenleg termőterülete nem túl nagy. Hazánk nagy részén régen napi élelemnek számított, de nehéz hántolhatósága, valamint a búza és a burgonya térhódítása miatt fokozatosan kiszorult. Jelenleg Oroszországban a legelterjedtebb, de Nyugat-Európa néhány országában is kedvelik. Ezeken a helyeken nagyobb mennyiségben termesztik.

Bio művelésre kiválóan alkalmas, mert jól tűri a természet szélsőségeit, a hűvösebb vidékeket, és a kártevőkkel szemben is meglehetősen ellenálló. Érdekes, ha műtrágyázzák, nemhogy többet teremne, hanem csökken a maghozama, és csupán maga a növény nő nagyobbra. A középkorban mézlegelőnek is vetették, rózsaszínes virágai dús nektárt adtak a méheknek, és ezt a mézet szívproblémákra ajánlották. Elsődlegesen gyógynövénynek tartották.

Élettani hatásai

A barnás színű, piramis alakú, kis szemecskékben 70% feletti a nagyon jó minőségű szénhidrát, emellett 17,3% fehérjét és 2,4% olajat is tartalmaz. Méregtelenítő hatású, cukorbeteg, candida és fogyókúrás diéta alapját is képezheti. Melegítő hatású, és emiatt átfázásnál, fagysérüléseknél is segítségünkre lehet. Nagy a rutintartalma, ami a magas vérnyomásúak gyógyítója, mert ettől rugalmasabbá válnak az erek. Sőt, a hajszálerek sérüléseire is gyógyír a hajdina.

A cukorbetegség kialakulásának, és a máj elzsírosodásának a megelőzésében is óriási szerep jut ennek a növénynek. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalmának köszönhetően a székrekedés és a vastagbéldaganatok ellenszere. A sugárterápia utáni felépülésben is áldásos a rutin hatása.

Kalciumot, káliumot, magnéziumot és nyomelemeket is bőven tartalmaz. Fellelhető benne szinte az egész B-vitamin paletta, az E-vitamin, és ráadásul antioxidáns hatású is. Fehérjéje nem ingerli a bélfalat, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

Felhasználása

A zöldes-világosbarnás színű natúr hajdina csíráztatásra alkalmas. Nem árt vigyázni, mert könnyen savanyodik, ezért a kezdeti időszakban ajánlott néhányszor átmosni, nyálkátlanítani. A bioboltokban sötétbarna színű, erőteljes illatú, már pörkölt magok formájában is kapható, ebben az alakban csak főzésre használható. Régen leginkább kásának készítették, de az egész szemeket hasonlóan építhetjük be a napi étkezésünkbe, mint például a rizst vagy a lisztjét, illetve a teljes kiőrlésű gabonaliszteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!