Ha húsvét, akkor bárány! Így készítsük

Nagy ünnepeinkhez többféle keresztény és pogány hagyomány és szimbólum is tartozik. A bárány a Húsvétot jelképezi, a bárányhús pedig a húsvéti ételek egyik fontos alapanyaga. Ízletes ételek készíthetők belőle.

A húsvéti bárány szimbóluma többféleképpen is megjelenik a keresztény és pogány hagyományokban. A húsvéti bárány, mint jelkép, már az ószövetségi zsidóknál is feltűnt, akik Egyiptomból való megmenekülésük emlékére áldoztak bárányt Húsvétkor, húsát pedig salátával és kenyérrel fogyasztották el. A keresztény vallásban Jézus Krisztust Isten bárányának is nevezik, mert áldozati bárányként halt meg az emberiség megmeneküléséért. A bárányok ugyanakkor a tavaszt és a megújulást is jelképezik, hiszen ekkor jönnek a világra.

Napjainkban ezek a szokások már kevéssé élnek, és Húsvétkor sokkal inkább a húsvéti sonka , semmint a bárány jelenik meg az ünnepi asztalon. Holott a bárány húsából igen ízletes ételek készíthetők, és egészségügyi szempontból is értékes alapanyag lehet.

A bárány sokkal soványabb

Hímes, festett és festetlen, bárányhús, kalács, sonka, tarja, csülök, hagyma, paprika és megannyi más finomság található. Vajon miért ezek az élelmiszerek, nyersanyagok a jellemző húsvéti alapanyagok ? A birkával ellentétben a bárány húsa puha, ízletes, és jóval soványabb is, koleszterinértéke közelít a marha- és a szárnyashúsok értékéhez. Kiváló fehérjeforrás, mely a szövetek megújulásához szükséges, és bőven tartalmaz esszenciális aminosavakat is. Emellett sok vasat is tartalmaz, melyet szervezetünk a növényi alapanyagokban lévő vasnál könnyebben felvesz. Bőven található benne B1-, B2- és B3-vitamin, valamint A- és C-vitamin is. A vas mellett kálium, magnézium és cink is van benne.

Régebben elsősorban az ürü- és birkahúsok kerültek forgalomba, melyek zsírosabbak és faggyúsabbak is, ízük pedig sokkal jellegzetesebb, amit sokan nem kedvelnek, ezért nem esznek bárányhúst sem. Ma már szerencsére igen sok helyen juthatunk bárányhúshoz, mely valóban ízletes, főként, ha szopós bárányról (6 hónapos koráig) beszélünk.

Tegyenek próbát az itt ajánlott receptekkel, és készítsék el Húsvétkor a családnak! Biztosan nem fognak csalódni!

Tárkonyos bárányraguleves

Elkészítési idő: 55-60 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 60 dkg báránylapocka kockára vágva
  • 30 dkg sárgarépa, fehérrépa vegyesen, karikákra vágva
  • 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
  • 1 citrom
  • 1 dl tejföl vagy szójajoghurt
  • 1 dl olívaolaj
  • 2 púpozott evőkanál búzaliszt vagy rizsliszt
  • tárkonylevél finomra vágva, ízlés szerint
  • só, bors

Az átöblített húst az olajon pirosra sütjük, megszórjuk a hagymával, és hozzátesszük a zöldségeket. Fedő alatt addig főzzük, amíg a hús félpuha nem lesz. Megszórjuk a liszttel, kevés hideg vizet adunk hozzá, majd sóval, borssal, tárkonnyal ízesítve készre főzzük. Kevés citromlével, tejföllel vagy szójajoghurttal tálaljuk.

Citromos báránybordák vajon párolt retekkel, brokkolival

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 70 dkg bárányborda
  • 40 dkg retek cikkekre vágva
  • 30 dkg fagyasztott brokkoli
  • 1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 citrom
  • 1 dl olívaolaj
  • 1 kisebb ág rozmaring
  • só, bors

A báránybordákat sóval, borssal, rozmaringgal bedörzsöljük, és a felhevített olajon mindkét oldalukat hirtelen, szép pirosra sütjük, majd középforró sütőbe tesszük, és puhára sütjük. Közben a felolvasztott vajon kicsit megpirítjuk a vöröshagymát és megpároljuk a retket. Sóval, fokhagymával ízesítjük, majd rátesszük a leforrázott brokkolit, és összekeverjük. Tányérra szedjük, ráhelyezzük a báránybordákat, és citrommal tálaljuk.

Padlizsánnal, bárányhússal rakott burgonya

Elkészítési idő: 50-60 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 3 evőkanál szűz olívaolaj
  • 2 nagy fej vöröshagyma finomra vágva
  • 5 gerezd zúzott fokhagyma
  • 50 dkg darált báránycomb
  • 3 szál friss oregánó finomra vágva
  • só, őrölt fekete bors
  • 30 dkg paradicsom kockákra vágva
  • 80 dkg héjában főtt burgonya karikákra vágva
  • 3 közepes nagyságú padlizsán hámozva, szeletelve
  • 20 dkg trappista sajt

A felhevített olívaolajon megfuttatjuk a hagymát és a fokhagymát, rátesszük a darált húst, majd kevergetés közben megpirítjuk. Oregánóval, borssal, sóval ízesítjük, hozzátesszük a paradicsomot, és összeforraljuk. Ezután a burgonyát egy olajjal kikent tűzálló tálba rakjuk, ráhalmozzuk a húst, a padlizsánt és a reszelt sajtot, s amíg tartanak az alapanyagok a rétegeket ismételjük. Végül a tetejét is meghintjük reszelt sajttal. Forró sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a sajt megpirul a tetején.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.