Funkcionális élelmiszerek az egészségért

Manapság nagyon sok üstökösként felvillanó, majd hullócsillagként távozó trendet figyelhetünk meg a táplálkozástudomány egén. Vajon a Japánból induló, és ma már az egész világon teret nyerő elmélet meddig képes létjogosultságát bizonyítani?

A XX. század második felétől a betegségek gyógyítása mellett fokozatosan nőtt fel és erősödött meg az egészségmegőrzés témája, mígnem egyenrangú társakká lettek. Az orvosi lelkesedésen túl, az országok kormányai is rájöttek, hogy ha a lakosság ügyel az egészségére, az az államnak is kevesebbe kerül, mint a beteg polgárok gyógyítása.

Ennek a folyamatnak szerves része a funkcionális élelmiszerek megjelenése, melyet 1985-ben, Japánban határoztak meg először. Olyan táplálékokat sorolunk ebbe a kategóriába, melyek nemcsak, mint élelmiszerek töltik be szerepüket, hanem a szervezet működésére is jótékony hatással vannak: erősítik az immunrendszert , javítják a közérzetet, vagy csökkentik bizonyos betegségek kockázatát. Úgy látszik, nem múló divatirányzatról van szó, hiszen az elmúlt lassan 30 év igazolta e tudományterület fontosságát.

Áfonyától a joghurtig

Funkcionális élelmiszerek közé olyan ételek tartozhatnak, melyek a hétköznapi élet részei, és a szokásos mennyiség elfogyasztásakor is megmutatkozik jótékony hatásuk. Fontos, hogy tabletták, kapszulák nem kerülhetnek ebbe a kategóriába.

A funkcionális élelmiszereket két fő csoportba sorolhatjuk: az egyik a természetben is előforduló ételek, a másik a jótékony hatás eléréséhez módosított élelmiszerek.

Az amerikai Food and Drog Administration (FDA) 5 fokozatba sorolta a táplálékokat aszerint, hogy a szervezet működésére várható jótékony hatás milyen szintű: gyenge, gyengétől közepesen erősig, közepesen erős, erős, nagyon erős.

Nézzünk néhány példát!

  • Az áfonya, a belőle készült, nagy mennyiségű proantocianidineket tartalmazó italok, esszenciák csökkentik a húgyúti fertőzések kockázatát, illetve enyhítik a betegség lefolyását (közepesen erős)
  • A nagy omega-3 tartalmú halhúsok heti kétszeri fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát (erős)
  • A napi 25 grammnál több szójafehérje fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet(nagyon erős)
  • A dúsított élelmiszerekre példa a jódozott vagy fluoridozott só, a pre- és probiotikumokkal beoltott joghurt vagy kefír, az omega-3 zsírsavakban gazdag margarinok. Nemcsak dúsítják az ételeket, hanem a kedvezőtlen hatású komponenseket eltávolítják, vagy kedvezőbbre cserélik (pl. csökkentett nátrium tartalmú só, vagy csökkentett ásványi anyag tartalmú víz)

Ez a tudományág még sok meglepetést tartogat számunkra. Szinte minden kontinensen folynak komoly vizsgálatok a témában. Érdemes megemlíteni, hogy az egyik legnagyobb kutatás magyar szakemberekhez fűződik: dr. Oláh Zoltán vezetésével szegedi kutatók az Alzheimer-kór megelőzését tűzték zászlajukra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.