Ezzel a menüvel nem foghat mellé!

A forróságban gyakran enni sincs kedvünk, de ha ezekkel a hűsítő finomságokkal kényeztetjük magunkat, a főzéssel sem kell bajlódnunk.

Török joghurtos uborkaleves mentával, kaporral és gránátalmával

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre

  • 60 dkg uborka, gyufaszálnyi csíkokra gyalulva
  • 1 kiskanál só
  • 6 dl natúr joghurt
  • 1 csokor menta, finomra aprítva
  • 1 csokor kapor, finomra aprítva
  • 1 kis gránátalma

Az uborkát megsózzuk, és hagyjuk egy kicsit összeesni. Azután kinyomkodjuk, hogy a rostok egy kicsit összetörjenek, majd a lecsöpögő levét az uborkaszálakkal, a joghurttal és egy kevés hideg vízzel simára keverjük. A mentával és a kaporral gazdagon fűszerezzük és egy órára a hűtőszekrénybe tesszük. Tálaláskor megszórjuk a tetejét pirosló gránátalmamagokkal.

Paradicsomos-olívás halfilé

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre

  • 4 (egyenként 20 dkg-os) halfilé (pl. tonhal, tőkehal vagy afrikai harcsa)
  • só
  • frissen őrölt bors
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 nagy, érett paradicsom, vékony karikákra szeletelve
  • 6 dkg magozott, zöld olívabogyó, finomra aprítva
  • 2 nagy gerezd fokhagyma, vékonyra szeletelve
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 kis csokor friss bazsalikom, levelei apróra tépkedve
  • 3 dkg pirított mandulaforgács

Paradicsomos-olívás halfilé

A halat sóval és borssal bedörzsöljük, majd egy evőkanál olívaolajjal kikent tűzálló tálba fektetjük. A paradicsomszeletekkel beborítjuk, az olívabogyóval és a fokhagymával megszórjuk, a maradék olajjal meglocsoljuk, végül a bort aláöntjük. A tálat 180 °C-ra (légkeveréses sütőben 165 °C) előmelegített sütőbe toljuk, és 22-25 perc alatt megsütjük. Tálaláskor a friss bazsalikommal és a pirított mandulával megszórjuk. Párolt kuszkuszt vagy bulgurt kínálhatunk mellé köretként.

Citromfüves túrókrémmel töltött körte

Elkészítési idő: 20 perc + az érlelés

Hozzávalók 4 személyre

  • 20-25 dkg sovány túró
  • 1-2 evőkanál méz
  • 1,8 dl natúr joghurt
  • 1 kis csokor citromfű, finomra aprítva
  • 4 nagy vagy 6 kis körte, félbevágva és magházától megfosztva
  • 1 evőkanál citromlé

A túrót a mézzel, a joghurttal és a citromfűvel simára keverjük. A felezett körtéket egy kevés citromlével meglocsoljuk, nehogy megbarnuljanak és megtöltjük a túrókrémmel. 1 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. Citromfűlevelekkel díszítve tálaljuk.

A cikk a Nők Lapja Egészség 2015 július-augusztusi számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.