Ezért nem ehetünk sok sajtot

Brit kutatók arra figyelmeztetnek, hogy egyes, különlegességként is kínált sajtokban több só található, mint a tengervízben.

A Daily Mail brit napilap szerint a kutatás a ciprusi halloumi, a görög feta és egyes nemes penésszel kezelt kék sajt esetében is túl magas sótartalmat állapított meg. Az összehasonlításból a túró jött ki győztesen, az angolul cottage cheese-nek nevezett tejtermékben (amely leginkább a mi túrónkra hasonlít) a legalacsonyabb ugyanis a só mennyisége.

A BMJ Open című szakfolyóiratban megjelent kutatási anyag arra is rávilágított, hogy még az azonos típusú sajtokon belül is rendkívül változó lehet a só mennyisége. A britek körében különösen népszerű cheddar sajtból például egészségesebb lehet a szupermarketek saját márkás termékeit választani az ismertebb márkákkal szemben, előbbiekben ugyanis alacsonyabb a sótartalom.

A kutatás egyébként több mint 600 féle sajtot vizsgált és a végeredmény szerint 100 gramm sajt átlagos sótartalma 1,7 gramm körül alakul. A halloumi és a kék sajtok esetében ez a szám 2,7, míg a feta esetében 2,5 grammot jelentett. Összehasonlításként az Atlanti-óceán vize hasonló arányban 2,5 gramm sót tartalmaz. Nem sokkal jobbak a főként gyerekek körében népszerű krémsajtok sem, itt 1,8 gramm só jut minden 100 gramm termékre. A túró esetében azonban csupán 0,55 gramm a sótartalom mértéke.

A kutatás támogatói szerint a sajtkészítők sokszor nem tesznek eleget annak érdekében, hogy csökkentsék termékeik sótartalmát, ezzel pedig a fogyasztók egészségét teszik kockára. Annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában a legtöbb sajtkészítő megfelel az ottani Egészségügyi Minisztérium ajánlásainak, ötből négy készítmény esetében túl magas sótartalmat állapítottak meg a kutatók.

A túlzott sóbevitel számos betegségért és akut egészségi problémáért tehető felelőssé. Ilyen például a magas vérnyomás, a szív-, és érrendszeri megbetegedések és a stroke. Nagy-Britanniában, ahol egy átlagos ember évi 9 kiló sajtot fogyaszt el, a minisztérium 6 grammban állapította meg a napi sóbevitel mértékét, ennek ellenére egy átlagember ennél valamivel többet, 8,6 grammot fogyaszt. Egy új kezdeményezés az ajánlott 6 grammot is 1 grammal csökkentené 2025-ig.

Túl magas a sajtok sótartalma?

"Az eredmények rámutatnak, hogy a só mennyiségének csökkentésére irányuló stratégia működik, azonban sokkal szigorúbb határértékekre van szükség, ha napi 6 gramm alá akarjuk szorítani a napi bevitelt" - magyarázta Dr. Kawther Hashem, a londoni Queen Mary egyetem táplálkozáskutatója, a tanulmány egyik szerzője.

"A nagy tejtermékgyártóknak lépni kell, különben a fogyasztók el fognak pártolni tőlük. Számukra egyébként ajánlott az alacsonyabb só-, és zsírtartalmú készítményeket keresni a szupermarketek polcain, vagy kisebb mennyiségeket fogyasztani kedvenc sajtjukból. A gyerekek körében népszerű termékekkel további probléma, hogy gyakran azzal reklámozzák őket, hogy egészségesek, miközben 100 grammonként annyi sót tartalmaznak, mintha 75 százalékban tengervizet tartalmaznának. Ezekből a sajtokból csak nagyon kis mennyiséget szabadna gyerekeknek fogyasztani , de leginkább semennyit sem."

"A sóbevitel csökkentése az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy csökkentsük a stroke-kal , szívrohammal, vagy infarktussal diagnosztizált betegek számát" - magyarázta Graham MacGregor professzor, aki az Összefogás az egészségért, a só ellenében (CASH) nevű szervezet elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.