Ételek, amiket a dietetikusok naponta esznek

Ha szeretnénk kicsit megreformálni az étkezésünket, mindenképpen érdemes a szakértőkről példát venni. Az alábbi ételeket szinte minden dietetikus javasolja napi fogyasztásra, illetve beépíti a saját étrendjébe is.

Zabpehely/zabkása

Az egyik legideálisabb étel reggelire, amelyet keverhetünk tejjel, növényi tejjel, joghurttal, és adhatunk hozzá friss vagy szárított gyümölcsöt, mogyoróvajat, olajos magokat vagy akár csokoládét is. A zabkása rendkívül változatosan elkészíthető, lassan felszívódó szénhidrátot tartalmazó étel, amelyet nem csak reggelire, de kisebb mennyiségben akár tízóraira vagy uzsonnára is fogyaszthatunk.

Kefir

Fehérjében gazdag, probiotikus hatású tejtermék, amely ideális lehet például reggelire olyanoknak, akik ébredés után nem tudnak sokat enni. Jót tesz az emésztésnek, egészséges - ha nem szeretjük az ízét, friss gyümölcsökkel vagy spenóttal smoothie-t vagy zöld turmixot is készíthetünk belőle.

Kemény tojás

A tojás azon kevés élelmiszerek egyike, ami az összes nélkülözhetetlen aminosavat tartalmazza. Tévhit, hogy a magas koleszterinszintért lenne felelős, és elhízni sem fogunk miatta, biológiai értéke ugyanakkor az anyatejjel egyenértékű. Tudjon meg minden fontosat a tojásról!

Kevés benne a kalória és sok a fehérje. Tehetjük szendvicsbe, keverhetjük salátába, lehet főzelék-feltét, de magában is ehetjük tízóraira vagy uzsonnára. Előnye, hogy előre elkészítve egy kis műanyag dobozban bárhová magunkkal vihetjük, és elővehetjük, ha hirtelen szeretnék bekapni pár falatot.

A kemény tojás kiváló étel, mert kevés benne a kalória és sok a fehérje
A kemény tojás kiváló étel, mert kevés benne a kalória és sok a fehérje. Spenótot is érdemes gyakran enni

Olajos magok

Mogyoró, mandula , pisztácia, tökmag - sok egészséges zsírt és rostot tartalmaznak, és segítenek kordában tartani az étvágyat. Süteményekbe is tehetjük, vagy pirítva sült tésztás vagy rizses ételek tetejére is szórhatjuk őket.

Chia mag

Nagyon magas a rosttartalma, minden nap érdemes enni belőle, smoothie-ba, joghurtba, salátába vagy zabkásába keverve. Egy kis növényi tejjel és édesítővel chia pudingot is csinálhatunk belőle, ami desszertként is bármikor megállja a helyét.

Leveles zöldek

Saláta, kel, spenót és társaik: rántottába, turmixba keverve, salátaként vagy főzelékként elkészítve is fogyaszthatók, és érdemes mindennap enni belőlük. Igen gazdagok A-, C- és K-vitaminban, vasban, és bőven van bennük magnézium is. Az már csak hab a tortán, hogy a rosttartalmuk magas, viszont kevés bennük a kalória.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!