Ételek, amelyek jót tesznek az emésztésnek

Komoly kihatással van az emésztésünkre és az aznapi közérzetünkre egyaránt, hogy mit eszünk, ami hosszú távon ráadásul bizonyos emésztési rendellenességek, betegségek kialakulásának kockázatát is jelentősen befolyásolja.

A könnyen emészthető ételek közös jellemzője, hogy olyan rostokat tartalmaznak, amelyeket a szervezet egyszerűen képes lebontani. Emellett általában magas a víztartalmuk és a káliumtartalmuk is, ami segíti a bélmozgást, megakadályozza a dehidratációt, egyben támogatja a szervezet méregtelenítő funkcióját.

Öt olaj, amely segíti az emésztést Noha általában véve mindenki tudja, hogy fontos, kevesen rendelkeznek pontos információval arról, miképpen is zajlik az emésztés folyamata. Márpedig ez a folyamat óriási pofont kapott a mindennapi stressz, a kevés mozgással járó életmód és a rengeteg gyorsétel miatt. Kattintson !

Erjesztett ételek

Az olyan ételek, mint a kimchi vagy a savanyú káposzta , nagyon jót tesznek az emésztésnek. Az erjesztéstől felpuhulnak, táplálékot adnak az emésztőrendszerben élő hasznos baktériumoknak, illetve segítik a többi étel megemésztését.

Banán

A banán nem terheli az emésztőrendszert, sőt, nyugtató hatású. A banánt a legjobb és legegészségesebb nyersen, magában fogyasztani.

A banán nyugtatja az emésztőrendszert
A banán nyugtatja az emésztőrendszert

Barna rizs

A barna rizs egy egészséges és laktató szénhidrát, sok benne a rost, ezért könnyű megemészteni, illetve a fehér rizzsel ellentétben nem okoz sem székrekedést, sem hasmenést, sem fokozott gázképződést.

Avokádó

Az avokádó szintén igen könnyen emészthető, tele van egészséges zsírokkal, ráadásul nagyon sokféleképpen elkészíthető és variálható. Sok benne az értékes tápanyag, heti 1-2 darabot mindenképp fogyasszon belőle, aki teheti.

Zabpehely

Magas rossttartalmú, könnyen emészthető és nem utolsósorban olcsó szénhidrátfajta. Segíthet a koleszterinszint csökkentésében is. Ha zabkását készítünk belőle, mindig házilag tegyük, kerüljük az instant változatokat, amelyek általában tele vannak hozzáadott cukorral.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.