Egyen halat, finom falat!

Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás alig 5,2 kiló, ami nem egészen egyötöde az európai uniós átlagnak. Most kormányzati kampány indult, hogy a hazai fogyasztókkal megismertesse a halételek rendkívüli sokféleségét és változatos ízvilágát.

A magyarok 8 százaléka soha, 11 százaléka pedig évente csupán egyszer eszik halat vagy halból készült ételt. A halat heti rendszerességgel fogyasztók aránya 12,6 százalék, míg 31,6 százalékuk évente csak néhány alkalommal eszik halat jellemzően karácsonykor, illetve vízparti nyaraláskor. Ebből is következik, hogy még mindig a halászlé, a hekk és a rántott hal a legismertebb halból készült étel a megkérdezettek körében.

Érdekesség, hogy a halat heti rendszerességgel fogyasztók között az átlagosnál magasabb arányban vannak jelen az 50 év feletti, felsőfokú végzettséggel rendelkező, aktív szellemi munkát végző nagyvárosi lakosok.

A Kapj rá! kampány elsődleges célja a hazai halfogyasztás növelése és az ágazati imázs javítása. A kampány weboldalán a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában.g A halételekkel kapcsolatban a kutatásban résztvevőknek legjellemzőbben az egészség és az egészséges szavak jutottak eszükbe – nagyjából a megkérdezettek negyede (24,7%) említette ezeket. Ugyanakkor alig 10 százalék körül volt azoknak a válaszadóknak az aránya, akiknek a finom szó jutott először az eszébe.

„Az emberek többsége Magyarországon is pozitívan viszonyul a halételekhez, és a többség tisztában van a halételek egészségre gyakorolt kedvező hatásával . Ennek ellenére a hazai halfogyasztás még mindig elmarad az elvárhatótól.

A hal nemcsak nagyon finom, hanem rendkívül egészséges is

Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás alig 5,2 kilogramm, ami egyötöde az európai uniós átlagnak” – mondta dr. Selyem Tóth Sándor, a kampányért felelős főosztály vezetője. A szakember kiemelte: az egészségtudatos táplálkozás és a magyarországi gasztronómiai kultúra fejlődése szempontjából is fontos lenne, hogy a lakosság étrendjébe minél jobban beépüljön a halfogyasztás . Ehhez az első lépés az lehet, ha a fiatalabb korosztályok tagjait is sikerül rávenni arra, hogy bátran kóstolják meg a halból készült ételeket.

Biztató, hogy az elmúlt időszakban már lassú növekedés volt tapasztalható a hazai halfogyasztásban. Ugyanakkor 2020-ra a cél a hazai halfogyasztás - ha nem is duplázása, de - jelentős növelése, amihez még nagyon sokat kell tenni a halfogyasztás kultúrájának népszerűsítése terén.

Ezért indult a Kapj rá! kampány. A kezdeményezés célja, hogy a hazai fogyasztókkal megismertesse a halételek sokféleségét, azok változatos ízvilágát, és felhívja a fiatalabb korosztályok figyelmét arra, hogy a nemzetközi viszonylatban trendi halfogyasztás jól beilleszthető a reformétkezésbe , hiszen a halételek finomak és könnyen elkészíthetőek.

„Kevesen tudják, hogy milyen sokféle halfajta fogyasztható, és a halételek milyen változatosan készíthetőek el. Fontos lenne a magyar embereknek is megismerni, hogy a tradicionális halételek mellett milyen – számukra eddig ismeretlen – halakból elkészített fogást érdemes kipróbálniuk, illetve rendszeresen fogyasztaniuk” – tette hozzá Áman Attila, a Kapj rá! kampány séf szakértője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!