Ezek a nasik jót tesznek a vércukorszintnek

A jó minőségű nassolnivalók egészségesebb triglicerid- és vércukorszintekhez járulnak hozzá, mint az ultrafeldolgozott élelmiszerek.

Egy hétfőn bemutatott tanulmányhoz 1000 ember nassolási szokásait vizsgálták meg, hogy megtudják, ezeknek milyen hatásuk van az egészségükre.

Dr. Kate Bermingham, a kutatás vezetője szerint a jótékony egészségi hatásaik (vagy azok hiánya) alapján osztályozták be a nasikat, amiket a résztvevők 2-4 nap alatt fogyasztottak.

"Jó minőségű nasinak számítanak például a diófélék, a magvak vagy a gyümölcsök. Ezzel szemben a kekszek és a cukorkák egészségtelen, ultrafeldolgozott élelmiszerek" - magyarázta a Health.comnak. Azt is figyelembe vették, hogy a résztvevők mikor nassoltak. Késő esti nasiknak azokat az élelmiszereket nevezték, amiket este 9 után fogyasztottak. 

Ezen kívül figyelembe vették a résztvevők egészségi állapotát, a súlyukat, a vércukor-, az inzulin-, valamint a vérzsírok szintjét a szervezetükben, illetve hogy ezek hogyan változtak a nassolnivalójuk minőségétől, mennyiségétől, és a fogyasztásuk időpontjától függően.

egészséges nasi
A görög joghurt bogyós gyümölcsökkel jó választás lehet. Fotó: Getty Images

Megállapították, hogy azok, akik magas minőségű ételeket fogyasztottak, egészségesebb volt a vércukor- és trigliceridszintjük, mint azoknak, akik ultrafeldolgozott nasikat ettek. Emellett azoknál, akik később, este fogyasztották el a nassolnivalóikat, rosszabb volt a vércukor- és trigliceridszintjük, mint a nappal nassolóknál. Úgy tűnt, hogy a nasi mennyisége és gyakorisága közel sem volt akkora hatással az egészségre, mint az ételek minősége.

"A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a nassolási szokások kulcsfontosságúak lehetnek a táplálkozással összefüggő betegségek kockázati tényezőinek javításában. A nappali, egészséges nassolás az egészséges életmód része lehet" - magyarázta Bermingham.

"A jó minőségű, teljes kiőrlésű szénhidrátot, fehérjét és/vagy egészséges zsírokat tartalmazó nasik segíthetnek a vércukorszint stabilizálásában, és ezáltal a cukorbetegség és a trigliceridszint szabályozásában" - mondta Bonnie Taub-Dix dietetikus a portálnak.

Anne Danahy dietetikus szerint az éjszaka elővett nasik általában rosszabb minőségűek, és inkább megszokásból vagy unalomból vesszük elő őket, nem éhségből.

"Sokak számára az éjszakai nassolás egy zacskó chips vagy egy tál fagylalt. Ezek üres kalóriákat tartalmaznak, amelyek nem táplálják a szervezetet. Az ilyen típusú élelmiszerek fogyasztása hozzájárul a súlygyarapodáshoz, és megemelheti a vércukorszintet és a koleszterinszintet" - mondta Danahy.

Mi számít egészséges nasinak?

Danahy az alábbi, tápanyagokban gazdag ételeket javasolja nassolásra:

  • alma mogyoró- vagy mandulavajjal, 
  • görög joghurt bogyós gyümölcsökkel és mogyorófélékkel, 
  • szőlő vagy más gyümölcs sajttal és dióval, 
  • teljes kiőrlésű keksz sárgarépával és humusszal.

Az éjszakai nassolás terén az alábbiakat javasolta:

"Először is gondold át, hogy tényleg szükséges van-e éjszakai nasira. A legtöbbeknek nincs, kivéve, hogy ha a vacsorájuk nagyon könnyed volt, vagy nagyon korán ették. Ha éjszakai nem tudsz aludni az éhségtől, akkor egy egészséges nassolnivalót válassz, vagy vacsorázz később" - mondta Danahy.

A késő esti nassolás visszaszorítása más előnyökkel is járhat, például jobb alvással és a gyomorégés kockázatának csökkentésével. Ha viszont olyan egészségi állapotunk van, amely gyakoribb étkezést igényel (például cukorbetegség, hipoglikémia, vagy olyan gyógyszert szedünk, amelyet étkezéssel együtt kell bevenni), mindig az a legjobb, ha követjük orvosa útmutatásait a nassolás időzítésével kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!