Édesítők, amelyek ártalmatlanok

Ha a kávénkat vagy valamilyen ételt szeretnénk édesíteni, legyünk válogatósak. Zárjuk ki az aszpartámot, a szacharint, a szukralózt, a kristálycukrot, az agavét, a süvegcukrot és a kókuszcukrot, a melaszt, a juharszirupot, sőt ha fogyókúrázunk, akkor a mézet is, mert mindegyik erőteljesen megemeli a vércukorszintet. Helyettük válasszuk inkább az alábbiakat.

Stevia

A stevia növényből származó természetes édesítő. Akár folyékony, akár porított formában vásároljuk, olyat válasszunk, amelyhez inulint adtak, és kerüljük az olyan változatokat, amelyekben maltodextrin van. Édesíthetünk vele süteményt, kávét, szinte bármilyen ételt, de vigyázzunk, hogy mennyit adagolunk belőle, mert meglehetősen intenzív az édessége.

xylit
Nyírfacukor, azaz xylit. Egészségesebb választás

Eritrit

Gyümölcsből származó természetes édesítőszer, amelynek édessége csak hetven százaléka a cukorénak. Steviával is kombinálható, ugyanúgy használhatjuk sütéshez és főzéshez is, mint a cukrot. Ilyenkor vegyük figyelembe, hogy kicsit több kell belőle a hagyományos cukornál. Egy idő után azonban, ha már leszoktunk a cukorról, az eritrit édesítő hatása is elegendő lehet.

Xylit

A cukorhoz leginkább hasonló édesítő , amely kis mennyiségben gyümölcsökben is megtalálható, és leginkább sütemények készítésénél vehetjük hasznát. Ugyanakkor érdemes mértékkel fogyasztani, esetleg más édesítőkkel kombinálni, mivel kissé megemeli a vércukorszintet.

Az egyik legősibb, velünk született emberi sajátosság az édes íz kedvelése. A kedvelt ízhatás kialakításához pedig igényeinknek megfelelően számos természetes és mesterséges édesítőszer áll rendelkezésünkre. Részletek!

Inulin

Az inulin egy rostféle, amelynek enyhén édes íze van, ezért a legjobb más édesítőszerekkel, például steviával vagy eritrittel kombinálva használni. Prebiotikus rostként viselkedik, így ellenálló a hőhatásokkal szemben. Olyan ételekben érdemes elsősorban használni, amelyekhez a recept szerint nem kell sok cukor.

Forrás: rodalewellness.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra