Csalódást keltő felfedezés az étrendről

A gyümölcsökben és zöldségekben különösen gazdag étrend nem akadályozza meg nagyobb eséllyel a mellrák visszatérését, mint az ezeket az élelmiszereket az eddigi ajánlott mértékben tartalmazó diéta - állapította meg egy amerikai kutatás.

A vizsgálatban 3.088, az Egyesült Államok különböző térségeiben élő nő vett részt, korábban mindannyian meggyógyultak a korai szakaszban felismert mellrákból - ezután 6-11 évig követték nyomon sorsukat.

Felük a széles körben ajánlott étrendet követve napi ötször evett zöldséget és gyümölcsöt, másik részük pedig kétszer ennyit, emellett rostokban gazdag, zsírban szegény ételeket fogyasztottak.

A tapasztalatok szerint az utóbbi étrend azonban semmiféle védelmet nem nyújtott a mellrák újbóli megjelenése és az ennek következtében bekövetkező halál ellen.

Mindkét csoport körülbelül 17 százalékánál tért vissza a mellrák, 10 százalékuk (a teljes minta tizede) meghalt, négyötöd részben a betegség miatt.

Csalódás és lazítás

Az eredmények minden bizonnyal ismét felszítják az étrend rákra gyakorolt hatásáról folytatott eddig is heves vitát.

"Meglepődtem és csalódott vagyok. Azt gondoltuk, hogy igazoljuk a helyes táplálkozás jótékony hatását, de nem ez történt" - kesergett Marcia Stefanick, a Stanford Egyetem kutatója.

Más tudósok nem voltak ennyire borúlátóak. John Pierce, a Kaliforniai Egyetem szakembere azt mondta: "Az üzenet az, hogy a nőknek nem kell túlaggódniuk a dolgot. A lényeg a jó életminőség, anélkül, hogy állandóan az étrend miatt stresszelnék magukat".

Klasszikus küszöbhatást tapasztaltunk, egy bizonyos szint után a gyümölcs- és zöldségfogyasztás már nem jár további pozitív hatással - tette hozzá.

A tudósok ugyanakkor óvnak az eredmények túlzott általánosításától, miszerint a táplálkozásnak egyáltalán ne lenne hatása a mellrák visszatérésére. A megfelelő étrend - különösen testmozgással együtt - jelentősen növeli a túlélési esélyt, és számos pozitív élettani hatással jár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, így az ország északi, északnyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!