Aranyér: az étkezés is számít?

A címben feltett kérdésre rögtön megadjuk a rövid választ: igen, nagyon is! A nem megfelelő étrend ugyanis székrekedést okozhat, amely ha tartóssá válik, aranyeres panaszokhoz vezet.

Az aranyér napjaink civilizációs betegsége, hiszen a felnőtt lakosság közel felénél előfordul valamilyen fokú aranyeres elváltozás . Mégis a betegség a mai napig tabunak számít, és nemcsak amiatt, mert altáji problémákról nem szívesen beszélgetünk, hanem azért is, mert kialakulásában gyakran nagy szerepet játszanak a vécézési nehézségek, ami pedig szintén olyan téma, amelyről inkább hallgatni szokás. Pedig ha gyakran szenvedünk székrekedéstől, és emiatt rendszeresen erőlködnünk kell a mellékhelyiségben, az ilyenkor fellépő extra nyomás hatására a végbélnyílás közelében, a végbél falában elhelyezkedő visszerek kitágulhatnak, az ezeket tartó kötőszövet pedig megnyúlhat. Ezek a vénatágulatok aztán begyulladhatnak, megnagyobbodhatnak, illetve véralvadék képződhet bennük, amitől fájdalmassá válnak.

Tudatos táplálkozással sokat tehetünk az aranyeres panaszok megelőzése érdekében
Tudatos táplálkozással sokat tehetünk az aranyeres panaszok megelőzése érdekében. Fotó: Getty Images

A problémát megelőzhetjük azzal, ha odafigyelünk a rendszeres, kiegyensúlyozott táplálkozásra, mivel annak révén az emésztés és a székletürítés is könnyebben megy. Ha pedig már kialakult az aranyérbetegség, mindenképp gondoljuk át étkezési szokásainkat, mert lehet, hogy néhány változtatással elősegíthetjük a gyógyulást.

Kell a rost - most!

Milyen kiváltó okok állhatnak a fájdalmas székelés hátterében?

Bár a fehérje, szénhidrát és zsír mellett kevesebb szó esik róla, a megfelelő rostbevitel szintén szükséges ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Az élelmi rostok ugyanis elengedhetetlenek a jól működő emésztéshez. A vízben oldódó rostok megakadályozzák, hogy túl gyorsan emésszük meg az elfogyasztott táplálékot: megkötik a folyadékot és gél állagúvá alakítják. Ennek egyrészt az a célja, hogy szervezetünk több tápanyagot tudjon kinyerni az elfogyasztott élelmiszerekből, másrészt ez biztosítja a széklet megfelelő állagát is. A vízben oldhatatlan rostok pedig növelik az elfogyasztott táplálék térfogatát, megkönnyítve áthaladását a bélrendszeren.

Érdemes tehát minél több rostban gazdag élelmiszert, illetve azokból készült fogást fogyasztani. A zöldségekben (leginkább ajánlott a brokkoli, saláta, tök, káposztafélék, hüvelyesek, paprika, paradicsom) és a gyümölcsökben (különösen a körte, alma, barack, szilva, bogyósok) sok az élelmi rost, de fontos, hogy a héjukat ne hámozzuk le. Ügyeljünk rá, hogy minden étkezéskor legalább az adag egyharmada zöldség vagy gyümölcs legyen. Az olajos magvak, a teljes kiőrlésű lisztből készült ételek, valamint a zab és a hajdina is mind remek rostforrásnak számítanak.

Folyadékkal a kemény ügyek ellen

A rendszeres székletürítést elősegíti az is, ha naponta megiszunk legalább 2-3 liternyi szénsav- és alkoholmentes folyadékot. Ez lehet ásványvíz, rostos gyümölcslé, cukormentes turmix, tej vagy tea. Kiemelendők a különféle gyógyteák: például a kamillából, a hársfa virágzatából, az aranyvesszőfűből, a bodzabogyóból, az édesköménymagból, a lenmagból, a papsajtlevélből főzött tea remek hatású az emésztésre. Kortyoljunk el belőlük 1-2 csészével lefekvés előtt, és másnap reggel garantáltan gyorsan és erőlködés nélkül végzünk a vécén.

Van, aki savanyún szereti

A savanyított tejtermékek (például a kefir és a joghurt) sem hiányozhatnak az aranyeres diétából, elvégre a tejsav ingerfokozó hatása pozitívan befolyásolja a székletürítést. De vannak, akik a káposztalé és a kovászos uborka levének emésztésserkentő képességére esküsznek. Bizonyos gyógy- vagy keserűvizeknek pedig szintén lehet ilyen hatása, ám ezeket nem ajánlott tartósan fogyasztani.

Milyen ételeket mellőzzünk?

A fentiekből következik, hogy a székletfogó élelmiszereket érdemes kerülnie annak, aki aranyérrel küzd. Ilyen például a banán, kakaó és sokak bánatára a csokoládé is . A fehér lisztből készült fogásokat szintén tanácsos elhagyni, mivel rosttartalmuk meglehetősen alacsony, keményítőből viszont annál többet tartalmaznak, ezáltal lassítják az emésztési folyamatokat. A fűszeres, sok hagymával készült ételek bár az ízlelőbimbóinkat kényeztetik, a bélfalat viszont túlságosan ingerlik, ami aranyér esetén ronthat a helyzeten. A sóból is vegyünk vissza, mivel az a visszerek duzzadását okozza, amit ugye éppen elkerülni szeretnénk. Végül lehetőség szerint a nehéz, zsíros fogások is ritkábban kerüljenek a tányérunkra, mert ezek túlságosan leterhelik a gyomrot és bélrendszert.

Összességében látható, hogy ha egészségesebbre hangoljunk étrendünket, akkor nemcsak a tükörbe nézve, hanem a mellékhelyiségben ülve is megkönnyebbülten lélegezhetünk fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!