Amit eddig nem tudtunk a borsról, pedig fontos

A fekete bors az egyik legnépszerűbb, leggyakoribb fűszer, minden háztartásban megtalálható, és az édességeken kívül szinte minden ételünk kellemes ízesítője. Azonban azért is érdemes rendszeresen fogyasztani, mert rendkívül jó hatásai vannak az egészségünkre.

A bors pozitív egészségügyi hatásait az egyik benne lévő vegyületnek, a piperinnek köszönheti, de emellett jelentősebb mennyiségben tartalmaz vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, mangánt, cinket, krómot, valamint egyéb tápanyagokat is.

A piperin javítja a különböző mikronutriensek, vitaminok és ásványi anyagok felszívódását, így azokat még hatékonyabban tudja hasznosítani a szervezetünk. Ráadásul nemcsak az A- és C-vitamin, a szelén vagy a béta-karotin felszívódását javítja, de olyan rendkívül hasznos vegyületekét is, mint például a kurkumában található, gyulladáscsökkentő és fertőzések ellen is kiváló kurkumin. A piperin a bél nyálkahártyáján található aminosav-transzportereket is képes aktivizálni, így azok nem engedik, hogy a tápanyagok idő előtt kiürüljenek a szervezetünkből.

A bors javítja az ízlelést, az étvágyat és az emésztést is
A bors javítja az ízlelést, az étvágyat és az emésztést is. Fotó: iStock

A bors stimulálja az ízlelőbimbókat és serkenti a gyomorsav termelődését, ennek köszönhetően javítja az ízlelést, az étvágyat és az emésztést is. A fekete bors rendszeres fogyasztásával küzdhetünk a rossz emésztéssel összefüggő betegségek ellen, mint amilyen például a puffadás, a fokozott gázképződés, a székrekedés. Ha túlettük magunkat, és kellemetlenül érezzük magunk, esetleg feszül, fáj a hasunk a túl sok gáztól, igyunk egy meg pohár, feketeborssal és őrölt köménnyel ízesített írót. Másik hatékony módszer, ha két evőkanál alap- vagy vivőolajba elkeverünk tíz csepp feketebors-illóolajat, majd ezzel alaposan átmasszírozzuk a hasunkat.

Étvágytalanság és megfázás ellen

Amellett, hogy az ízlelőbimbókra pozitívan hat, aromái az étvágytalanság ellen is igen hatékonyak. Meglepő módon, annak ellenére, hogy régóta ismertek étvágyserkentő hatásai, mégis hozzájárulhat az ideális testsúly eléréséhez. Egy 2010-es kutatás eredményei szerint a piperin hozzájárul a zsírsejtek "lebontásához", illetve megakadályozza, hogy a felesleges energia zsír formájában raktározódjon el.

Megfázás esetén is érdemes segítségül hívni a bors erejét. A benne található fitonutriensek ugyanis segítenek fellazítani a letapadt váladékot, így könnyebben megszabadulhatunk az orrdugulástól. Arcüreg- vagy homloküreg-gyulladás esetén is segítheti a gyógyulást. Emellett antimikrobális tulajdonságú, így a felülfertőződések esélyét is csökkentheti. Öntsünk forró vizet egy lapos tálba, cseppentsünk bele 10 csepp eukaliptusz illóolajat és tegyünk hozzá egy evőkanál fekete borsot. Hajoljunk a tál felé és óvatosan fedjük le a fejünket egy törülközővel. Legalább öt percen keresztül inhaláljunk!

A piperinnek gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatása is van, így az ízületi fájdalmakra is megoldást jelenthet. A borsolajos masszírozás emellett képes serkenteni a vér- és nyirokkeringést, így megakadályozza az ízületi fájdalmakat, csökkenti a rohamok fellángolását is.

A hangulatunkra is jó hatással lehet a rendszeres borsfogyasztás. A piperin a szerotonin nevű neurotranszmitter termelődését is serkenti, ez pedig megelőzi a hangulatingadozást. A piperin a béta-endorfinok mennyiségét is növeli, ezeken keresztül pedig tisztább gondolkodást biztosít, megszabadít a szorongástól, az aggodalmaskodástól és a melankóliától.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.