A zsíros tejtermékek így védenek

A tejtermékek rendszeres fogyasztása csökkentheti a szívbetegségek kockázatát. A legtöbb hasznot a zsíros tejektől és tejtermékektől remélhetjük - derült ki egy új kutatásból.

A tej a szervezet legfőbb kalciumforrása. Részletek itt.

A szakértők évek óta csökkentett zsírtartalmú tejek és tejtermékek fogyasztására biztatják az embereket. Most azonban úgy tűnik, fordulhat a kocka, egy friss tanulmány eredményei ugyanis azt sugallják, hogy a magasabb zsírtartalmú termékek jobb választást jelenthetnek az egészségünkre nézve. Akik ezeket fogyasztották a felmérés során, azoknál kisebb eséllyel alakultak ki szívbetegségek, illetve 2-es típusú cukorbetegség, továbbá az elhízásra való hajlamuk is alacsonyabbnak bizonyult.

A kutatók szerint egyébként bármilyen tejterméket válasszunk is, mindenképpen meghosszabbíthatjuk az életünket általa - a fent már említett szívbetegségeken kívül például csökkentjük a stroke kialakulásának kockázatát is. Ezért azt javasolják, naponta háromszor bátran együk-igyuk ezeket.

A tejfogyasztás egyebek mellett a szívünk egészségét is védi
A tejfogyasztás egyebek mellett a szívünk egészségét is védi

A kutatásról

A tudósok úgynevezett megfigyeléses vizsgálatot végeztek egy másik, 136 ezer ember részvételével zajlott tanulmány adatain. Ennek a korábbi, Prospective Urban Rural Epidemiology (PURE) nevű tanulmánynak az elkészítéséhez öt kontinens 21 országából kérték fel ezt a rengeteg alanyt, hogy feleljenek egészségükkel és étrendjükkel kapcsolatos kérdésekre.

A kérdéseket csak egyszer kellett megválaszolni (tehát nem követték nyomon a 136 ezer résztvevőt), de a kutatási időszak végén valószínűleg újra felvették velük a kapcsolatot, ugyanis kiderült, hogy addigra 10 500-an elhunytak vagy komoly szívbetegségeket diagnosztizáltak náluk, esetleg stroke-ot kaptak. A kutatás elején egyébként a résztvevők közül senkinek sem volt semmilyen szív- és érrendszeri betegsége.

Azok körében, akik rendszeresen fogyasztottak tejtermékeket, kisebb eséllyel fordultak elő szívbetegségek és stroke. Előbb esetén a kockázatcsökkenés 3,5 százalékot ért el (a tejtermékeket nem fogyasztóknál ez az arány 4,9 százalék), utóbbinál 1,2 százalékot (ez a másik tábor tagjainál 2,9 százalék). Halálozási rátájuk is alacsonyabb volt: 3,4 százalék (a másik táborban 5,6 százalék), illetve szívbetegségek esetén 0,9 százalék, szemben a tejtermékeket nem fogyasztók 1,6 százalékával.

Nem mindegy a gyakoriság

A magasabb zsírtartalmú tejtermékeket fogyasztókat vizsgálva a tudósok arra jöttek rá, hogy az sem mindegy, hány adagot eszünk ezekből egy nap folyamán. Akik naponta háromszor ettek ilyen termékeket, azoknál 3,3 százalék volt a halálozási ráta, szemben azokkal, akik egy nap egy fél adagot sem fogyasztottak - náluk 4,4 százalék.

Sokak szerint ezt a tanulmányt nem szabad bizonyítékként értelmezni, például azért sem, mert a kutatók csak megfigyeléses vizsgálatot végeztek (ez önmagában nem bizonyít semmit). De abban többen egyetértenek, hogy nem feltétlenül helyes a magas zsírtartalmú tejtermékekkel kapcsolatban csak azt kiemelni, hogy telített zsírokban gazdagok, mert sok mást is tartalmaznak - például K-vitamint, kalciumot, magnéziumot . Ezáltal ezeknek a termékeknek jó hatásai is lehetnek az emberi szervezetre.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.