A vízfogyasztás ezért fontos

A fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez már iskolás korban is legalább napi két liter víz fogyasztása javasolt. Ez azonban nem csak a hidratálás miatt fontos, hanem azért is, mert a cukros italok túlzott fogyasztása fogszuvasodáshoz és gyermekkori elhízáshoz vezethet.

Sok az elhízott gyerek

A gyermekkori elhízás Magyarországon is komoly népegészségügyi problémát jelent. Az adatok szerint ugyanis a fiúk negyede, valamint a lányok ötöde túlsúlyos vagy elhízott.

víz, vízivás, vízfogyasztás, gyerek, gyermekkori elhízás,
Jó, ha gyermekeinket is hozzászoktatjuk a víziváshoz. (Fotó: 123rf)

A túlsúly azonban nem csupán esztétikailag jelent problémát, hanem számos betegség kialakulásának kockázatát is jelentősen megnöveli. A gyermekek körében előforduló magas vérnyomás és cukorbetegség hátterében például a leggyakrabban az elhízás áll.

A víz lenne a gyógyír

Az elhízásért elsősorban a cukros, szénsavas üdítők túlzott fogyasztása felelős: a magyar gyerekek cukrosital-fogyasztása, ebből fakadóan pedig a napi cukorbevitele is jelentősen meghaladja az egészségügyi ajánlást. Az üdítők továbbá a szintén népbetegségnek számító fogszuvasodás kialakulásának kockázatát is nagy mértékben növelik.

A fenti okok miatt az egészségügyi szervezetek kiemelten fontosnak tartják a vízfogyasztás népszerűsítését a gyermekek körében. Ezért például a Happy hét nevű kezdeményezéssel is próbálják felhívni az iskolások figyelmét arra, hogy a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez minimum napi két liter víz fogyasztása szükséges.

A Happy hetet már tizedik alkalommal rendezik meg, idén március 18-a és 22-e között. A tematikus hét programjain eddig 450 ezer gyermek vett részt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!