A sós ételeket kívánja? Ez lehet az oka

A túlzott sófogyasztás a magas vérnyomás egyik fő okozója, ezért a szakemberek számára igen érdekes lehet az a nemrégiben közzétett tanulmány, miszerint a magas vérnyomással küzdők általában kifejezetten kívánják a sós ételeket.

A sót számos egyéb fűszerrel ki lehet váltani, amelyek nem, hogy nem növelik, de egyenesen csökkentik a vérnyomást - hívja fel a figyelmet dr. William White, a magas vérnyomás amerikai társaságának jelenlegi elnöke.

Optimális vérnyomás kalkulátorunkkal megtudhatja, hogy az Ön életkorában mekkora vérnyomásának célértéke. Nem kell mást tennie, mit megadnia az életkorát és a nemét - ide kattintva teheti ezt meg . A magas vérnyomást csendes gyilkos névvel is szokták illetni, mivel általában nem jár különösebb tünetekkel, így sokan nem is tudják, hogy ez a bajuk. Ugyanakkor világszerte egymilliárd embernek magas a vérnyomása , csak az Egyesült Államokban minden harmadik felnőttnek.

A kutatás során Patricia Villela, a Sao Paolo Egyetem munkatársa 118 embert kísért figyelemmel, akiket négy csoportra osztottak: kettőbe a harmincas éveikben, kettőbe pedig a hetvenes éveikben járó felnőtteket tettek, akiknek vagy magas volt a vérnyomásuk , vagy nem volt gond a vérnyomásukkal.

Valamennyiüknek három különféle kenyérféleséget ajánlottak fel, amelyek mind eltérő mennyiségben tartalmaztak sót, és az eredmények azt mutatták, hogy a normál vérnyomásúak közül senki nem preferálta a sósabb változatokat, míg a magas vérnyomásúak közül a fiatalok és az idősek egyaránt ezeket választották.

A sós ételeket kívánja? (Fotó: Europress)

Két hét elteltével megismételték a kísérletet, ám ekkor már valamennyi kenyér kevésbé sós kenyeret választott.

A szakemberek a fentiek alapján azt a következtetést vonták le, hogy a magas vérnyomással küzdők jobban kedvelik a sósabb ételeket, ám ha a sót egyéb alternatív fűszerekkel váltják ki, akkor felül kerekednek ezen vágyukon. A vizsgálat eredményeinek részleteiről a Magas Vérnyomás Amerikai Társaságának New York-ban megrendezésre kerülő éves konferenciáján értesülhetnek az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!