A napi kávézás segít tovább élni

Kutatók úgy találták, hogy a kávéfogyasztás megnövelheti a várható élettartamot. A magyarok komoly kávézóknak számítanak: a 15 éven felüli lakosság 70 százaléka él vele.

Számos tanulmány dokumentálta a kávé lehetséges egészségi előnyeit, például, hogy napi fogyasztása felére csökkentheti a májrák kockázatát vagy mérsékli a dementia kialakulásának esélyét. Most pedig elkészült a kávézás hatásairól szóló legnagyobb tanulmány, amely azonosította a kapcsolatot a napi kávéfogyasztás és a halálozás kockázatának csökkentése között, mert az ital bizonyosfajta védelmet nyújt számos betegség ellen, beleértve a rákot, a stroke-ot, a cukorbetegséget és a vesebetegséget. A tanulmány vezetője, Veronica W. Setiawan, a Los Angeles-i University of Southern California orvostudományi karának kutatója és kollégái az eredményeiket a közelmúltban ismertették az Annals of Internal Medicine folyóiratban. Több mint 185 ezer 45 és 75 év közötti észak-amerikai fogyasztó szokásait követték 15 éven át, és még azt is rögzítették, hogy a kávéjuk koffeinmentes volt-e.

kávé
Napi pár csésze kávé miatt jó pár évvel többet élhetünk

Az alanyok tizenhat százaléka arról számolt be, hogy soha nem vagy csak ritkán ivott kávét, 31 százalék napi egy adagot fogyasztott, 25 százalék két-három csészével, 7 százalék pedig legalább négy csészével ivott meg minden nap. A résztvevők fennmaradó 21 százalékánál szabálytalan kávéfogyasztási szokásokat azonosították.

Több mint 58 ezer résztvevő halt meg a követés ideje során; szív- és érrendszeri betegségek, illetve rák volt a vezető halálok. Azokhoz a résztvevőkhöz képest, akik sohasem vagy ritkán ittak kávét, a napi egy csészével fogyasztók 12 százalékkal alacsonyabb kockázatot mutattak a rák, a szívbetegség, a stroke, a cukorbetegség , a légzőszervi megbetegedések és a vesebetegség esetében. Ugyanez a kockázat 18 százalékkal alacsonyabb volt azoknál, akik naponta három csésze kávét ittak.

Ezek az arányok azt követően is fennmaradtak, hogy kiszűrték az esetleges zavaró tényezőket, beleértve, hogy az ital koffeintartalmú vagy koffeinmentes volt-e, milyen volt az alanyok életkora, neme, hogy dohányoztak-e és fogyasztottak-e alkoholt.

A kávé, azon belül a koffein áldásos hatásait tudományosan is bebizonyították. Összeszedtünk néhány okot, amiért érdemes kávét fogyasztani! Részletek!

Bár a tanulmány nem bizonyította a kávéfogyasztás és a hosszabb élettartam közötti okozati összefüggést, a kutatók úgy vélik, hogy megállapításuk szerint a kávéfogyasztás előnyei meghaladják a kockázatokat. "A kávé sok antioxidánst és fenolvegyületet tartalmaz, amelyek fontos szerepet játszanak a rák megelőzésében. Noha ez a tanulmány nem utal arra, hogy a kávéban lévő vegyi anyagoknak valamilyen 'elixírhatásuk' volna, nyilvánvaló, hogy a kávé beilleszthető az egészséges étrendbe és életmódba. Van, aki amiatt aggódik, hogy a kávé fogyasztása rossz lehet a szervezet számára, mert növelheti a szívbetegséget, vagy gyomorfekélyt és gyomorégést okozhat. De a kutatás alapvetően nem talált az emberek egészségére ártalmas hatásokat" - jelentette ki Setiawan.

Forrás: MNT

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +10 °C

Alapvetően kevés lesz a felhő, a nappal képződött gomolyfelhők nagy része feloszlik. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szelet a nyugati harmadban élénk lökések kísérhetik. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?