A magnézium javítja a memóriát - legalábbis egereknél

Kísérleti egerekben egy új magnéziumvegyület javította az állatok rövid- és hosszútávú memóriáját, és ezzel a tanulási képességeiket is fejlesztette.

A pekingi Csinghua Egyetem Memória és Tanuláskutató Központjában végzett kísérletek során a magnézium előnyös hatását demonstráló vizsgálatokban a kísérleti egerek rövid- és hosszútávú memóriája nagymértékű javulást mutatott, és tanulási képességeiket tekintve is fejlődés mutatkozott. A kutatók ugyanakkor óva intenek attól, hogy eredményeik nyomán bárki is nagy dózisokban fogyasszon magnéziumot , hiszen az emberi szervezetre is érvényes következtetések levonásához még további munkára van szükség - noha a rágcsálók agya nagyrészt hasonlóan működik az emberekéhez.

Vitaminok és ásványi anyagokA kutatók által vizsgált MgT (Magnézium-L-treonát) kapcsán a kínai tudósok azt remélik, hogy ha a további vizsgálatok során is igazoltnak bizonyul a memóriára gyakorolt pozitív hatás, akkor az az egészségügyre, különösen a népegészségügyre nagy hatást gyakorol majd.

A magnézium olyan alapelem, amely csupán néhány gyümölcsben, a spenótban és más, zöld levelű növényekben található meg, ennek ellenére nagy szerepet játszik az emberi szervezetben az immunrendszer működésében. A napi beviteli mennyiség ajánlott mértéke 400 mg a felnőtt szervezet számára, ezen érték alatt ugyanis megnövekszik az allergia, az asztma és a szívpanaszok kialakulásának esélye. Az új magnéziumvegyület, az MgT, a korábbi, elemi magnéziummal végzett kísérletekkel szemben (amelyek szintén azt mutatták, hogy a magnéziumnak van agyserkentő hatása is) már élő alanyokon, kísérleti egereken került tesztelésre, és az állatok esetében nagyon hatékonynak bizonyult. Ráadásul a kínai kutatók arról is beszámoltak, hogy a memóriafejlesztő hatást fiatal és öreg kísérleti egereken is tapasztalták.

A kutatás vezető Liu professzor szerint a vizsgálat azért kiemelten fontos, mert az iparosodott világ lakosságának fele magnéziumhiányosnak mondható, ez a hiány pedig a korral előrehaladva tovább növekszik. A kínai tudós szerint, amennyiben sikerülne a magnéziumszintet az emberekben normális szinten tartani, vagy akár emelni is, akkor a korral járó betegségek kialakulása jelentősen lassíthatóvá válna, sőt, egyes, korral jelentkező kognitív zavarok akár megelőzhetőnek is bizonyulhatnának.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.