A lenmag ezért egészséges

Nem véletlenül tartják számon szuperételként - a lenmagot már évszázadokkal ezelőtt is nagy becsben tartották jótékony egészségügyi hatásai miatt.

Tele van értékes tápanyagokkal

Egy evőkanál lenmagban 37 kalória található, emellett pedig 1,3 gramm fehérje, 2 gramm szénhidrát és 2 gramm rost. Bőven tartalmaz értékes zsírokat, B-vitamint, folsavat, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort és káliumot is. Omega-3 zsírsavban szintén gazdag, így jót tesz a szív- és érrendszernek és az agyműködésnek is, valamint segít felvenni a szervezetnek a harcot a gyulladásos folyamatokkal szemben.

Segíthet a rákmegelőzésben

Hogyan képződnek szervezetünkben a szabad gyökök? Mi a szerepük? Részletek itt.

Több kutatás is bizonyítja, hogy a lenmag antioxidánstartalmának köszönhetően segít a szervezetnek harcolni a szabad gyökök ellen, és rákmegelőző hatású. Különösen igaz ez a mellrákra és a prosztatarákra , de más rákfajták esetében is hatékony lehet.

Magas a rosttartalma

Ha nem működik jól az emésztésünk, érdemes lefekvés előtt, illetve felkelés után egy kanál vízzel, joghurttal vagy gyümölcslével elkevert lenmagot elfogyasztani. Magas rosttartalma miatt ugyanis javítja az emésztést, emellett pedig a vércukor és a koleszterin szintjének szabályozásában is segítséget nyújt, ráadásul még a szívünk egészségének is nagyon jót tesz.

A lenmag változatosan fogyasztható, ráadásul egészségünkre is jótékony hatással van
A lenmag változatosan fogyasztható, ráadásul egészségünkre is jótékony hatással van

Jó minőségű fehérjét tartalmaz

A lenmag nagyszerű növényi fehérjeforrás, és sok benne az arginin nevű aminosav is. Fehérjetartalma révén támogatja az immunrendszert, ráadásul még gombaölő hatása is van. Vegetáriánusok és vegánok étrendjébe mindenképpen érdemes beépíteni, mert a húsfogyasztás elmaradásával keletkező fehérjehiány pótlására is kiválóan alkalmas.

Segíthet csökkenteni az étvágyat

Ha valaki hajlamos az étkezések között nassolásra, akkor érdemes beépítenie a lenmagot az étrendjébe. Egy tanulmány szerint napi 25 gramm lenmag elfogyasztásával csökkenhetjük az étvágyunkat, ezáltal megakadályozhatjuk, hogy túlegyük magunkat. A magok éhségcsökkentő hatása elsősorban magas rosttartalmuknak köszönhető.

Sokoldalúan felhasználható

A lenmagot süthetjük kenyerekbe, süteményékbe, de akár még fasírtba is. Megszórhatjuk vele a salátánkat, keverhetjük smoothie-ba, turmixba, vagy éppen a reggeli zabkásánkba vagy joghurtunkba.

Forrás: authoritynutrition.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.