A kávéból készült tea is egészséges

Nemcsak a kávébabból készült italt érdemes fogyasztani! Az emberi egészségre jótékony hatással bíró összetevőket tartalmaz a kávécserje leveléből főzött tea - állítják a szakemberek.

A kutatók szerint a kávécserje (Coffea) levele ez idáig a kávébabot övező kiemelt figyelem miatt szorult a háttérbe, annak ellenére, hogy utóbbi jóval kevesebb jótékony összetevőt tartalmaz. A londoni Kew-i Királyi Botanikus Kertek szakemberei és francia kutatók szerint a kávélevélből főzött különleges ital méltó ellenfele lehet a jövőben a kávénak és a hagyományos zöld, illetve fekete teának - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Az alacsony koffeintartalommal bíró főzet nem olyan keserű, mint a tea, és nem is olyan erős, mint a kávé. A kutatás vezetésében segédkező Aaron Davies - aki a Kew-i Királyi Botanikus Kertek munkatársa és egyben kávészakértő is - elmondta, hogy a kávécserje leveléből készült tea nagy népszerűségnek örvend az etióp és a dél-szudáni lakosság körében. Mint hozzátette, az 1800-as években még Nagy-Britanniában is megpróbálták meghonosítani a különleges nedűt.

Az intézmény gyűjteményeiben kutatva Davies olyan kávécserjelevélből készült tea mintáira bukkant, amelyek nagyjából száz évvel ezelőttről származnak. Korabeli beszámolók alapján a főzet azonnal enyhíti az éhségérzetet, a kimerültséget, és képes "felfrissíteni az agyat". A különleges teának emellett frissítő hatást is tulajdonítottak, habár egyesek kifejezetten ihatatlannak nevezték. A kutatók huszonhárom kávécserjefajt vizsgáltak meg, és ebből hétnek a levelében mutattak ki magas mangiferintartalmat. A mangiferin elsőként a mangóból vonták ki, ám az arab kávé levelei rejtik a legtöbbet a vegyületből, amely gyulladáscsökkentő hatással bír, képes csökkenteni a cukorbetegség kockázatát és a vérkoleszterinszintet, illetve védi az idegsejteket.

Az című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az arab kávé leveleiben található a legtöbb - szintén megannyi jótékony hatással bíró - antioxidáns is.

A szakemberek ugyanakkor elismerik, hogy további vizsgálatokra van szükség a kávélevélben lévő vegyületek emberi szervezetre gyakorolt hatásainak pontos meghatározásához. A nyersolaj után a kávébab jelenti a világ második legértékesebb nyersanyagát, amelyből évente nagyjából nyolcmillió tonnát takarítanak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!